2010. december 18., szombat

Dini született

Egy hideg, havas reggelen beültünk az autóba, és elindultunk a kórházba. A dokimmal két nappal azelőtt megbeszéltem, hogy péntek reggel útjára indítjuk ezt a nagy fiúcskát a pocakomból. Elég nagyra is nőtt már, rosszul is éreztem már magam, és biztos voltam benne, hogy bőven túl vagyunk a 40 héten. Az egyetlen visszahúzó erő Pirinkó volt, aki természetesen éppen most lett beteg, és bár gyógyulófélben volt, mégis nehéz szívvel hagytam itthon. Sírdogáltam még kicsit az autóban, aztán nagy levegőt vettünk, Apa gázt adott, és 10 perc múlva már a kórházban voltunk.
7:15-kor burkot repesztett a dokim, majd a szokásos macerák után már 3 perces fájásokkal vártam Apát a szülőszobában. Nagyon erős fájásaim voltak, de bíztam benne, hogy ez jót jelent, és szépen haladunk előre. Így is volt, az orvos minden vizsgálat után megerősített, és alig több mint 3 óra múlva már a hasamon sírdogált egy piros, gömbölyű buksijú, hatalmas pocakú kisfiú, Dini.
Keszei Dénes 2010. december 3-án 10:24-kor sírt fel. 4150 grammal és 54 centivel jött világra.

Hamarosan bebizonyosodott az is, hogy bizony túlhordtam, de szerencsére ezt hamar kiheverte, és 7-én már haza is jöhettünk. Pirinkó nagyon édes volt az első találkozásnál. Csak nézte-nézte, örült a pici kezeknek, lábaknak, pofikának. Aztán az első Dini-sírástól nagyon megijedt, és ő is rázendített. Szerencsére Dini nagyon jó kisbaba, csak akkor sír, ha éhes, vagy túlságosan tele a pocakja, mert enni azt nagyon szeret. Egyébként békésen szundikál az ágyában vagy a szopis párnán a nappaliban. Pirinkó pedig egyre jobban érti, hogy mi is a helyzet. Ki is az a Dini, aki most már mindig itt alszik velünk, néha hamizik Anya cicijéből, és pont akkor kell vele foglalkozni, amikor a legjobban játszunk. De azért aranyos vele, néha kicsit megpaskolja a fejét, szagolgatja a lábait, és mondja, hogy büdi, és egyik nap teljesen spontán 5 puszit adott a buksijára.

Pár perccel születés után:


Egy naposan:


Itthon, békésen szundikálva: