Maricka családja

A te gyereked mivel játszik? Biztosan kapott szülinapjára, névnapjára, karácsonyra, húsvétra, egyéb alkalmakra mindenféle csillivilli, és sokszor használhatatlan játékokat. Én kb. negyedévente szelektálok, és a kacatok mennek a kukába, a használhatóak a mikulásgyárba, máltaiakhoz, egyet-kettőt elteszek, hátha lesz még kinek. Most azonban találtam valamit, ami igazán jó, szép és hasznos, időtálló, fejlesztő, egész életre szóló. A CREATÍV TOYS FAKTORY készség- és képességfejlesztő játékai a gyermekeknél észrevétlenül, játék közben fejlesztik : - a problémamegoldó gondolkodást, - a koncentrációt, - a megfigyelőképességet - az írás elsajátításához szükséges alapvető képességeket, - a finommozgásokat, - a számfogalmat, - a kézügyességet, - a fantáziát és a memóriát. Sőt vannak mozgásfejlesztő illetve terápiás eszközeink is! A játékok többnyire fából, vagy nagyon jó minőségű műanyagból készültek, így tartósak és esztétikusak. Melyik korosztálynak ajánlottak a CTF játékok? A babá...

Igen, tudom régi megállapítás, de tényleg így van. Hogy mindent lehet több szempontból nézni, sőt kell is. Éjszakai "portyázásaimon" sok idő jut gondolkodásra. Ha úgy vesszük az is relatív, hogy mi a jó nekünk: Dini csak egyszer ébred, de akkor másfél óra szopi-ringatás-éneklés-simi-alvás, vagy kétszer-háromszor, de akkor tíz perc szopi után alszik, mint a tök, a következő három órában... Aztán olyan is volt már hetekig, hogy aludt estétől-reggelig egyfolytában, én meg nézegettem, nem beteg-e. A vasárnapi mise óta mégis megpróbálom úgy csinálni, ahogy kedvenc lelkipásztorunk mondta. Azt az időt, ami adatik bármire is, megpróbálom okosan, "megszentelve" kihasználni. Így aztán mostanában nem rohanok séta közben, hiszen sétálunk, az ebéddel sem kapkodok, mert utána mindig csak egy követ éreztem a gyomromban, és egy óra múlva ismét éhes voltam. A heti netezést minimalizálom, és a tv-t is próbálom a lehető legkevesebbszer bekapcsolni, mert akkor mindig úgy marad. Helyet...

Tegnap kihúzták a második bölcsességfogamat is. Már csak egy van, mert szerencsére csak három bújt ki, de ez az utolsó szájsebészeti eset lesz, úgyhogy még várok vele. Iszonyúan féltem, legalább annyira, mint a szülések előtt. De szerencsére ez is olyan jól, és könnyen sikerült. Azért az hozzátartozik, hogy a szomszéd házban lakó kismamatársam, Emese fogorvos, és ő ajánlotta fel ezt a merényletet. Ez a fog ugyanis nem fért már el, és teljesen ferdén nőtt, így egyfolytában kisebesítette a számat, ami azért elég veszélyes is lehet. És mivel egy hete nagyon fájt ez a seb, megkérdeztem Mesitől, mit kenjek rá. Ő megnézte, és azt mondta, ennek a fognak mennie kell. Így lett, hogy reggel jött a kisebbik húgom Piroskára vigyázni, én pedig Dinikével a hátamon útra keltem, és elvillamosoztunk az Árpád-hídhoz. Ott várt ránk a babysitterré változott titkárnő, aki egyébként imádja a gyerekeinket. Szóval hármasban elsétáltunk a rendelőbe. Kaptam egy nagy adag szurit, zsibbadás közben Dinike szopizot...

Veszettül fogyókúráztam, olvassátok csak el újra : az a ronda pocak :-) Aki most ott szuszog az ágyában. Most meg hízókúrázok :-)) bevágtam ebéd után majdnem fél liter pudingot, persze rizstejből, és csak azért, nehogy megromoljon :-) Szerencsére van tejem most dögivel, de kell is, mert Dini egy kis éhenkórász, a napi két főzelék mellett legalább 6-7* szopizik még. Most éppen beteg egy kicsit, köhög és picit piros a torka, úgyhogy ma még csak fél adag főzeléket evett, de már 4* szopizott. Ja és kinőtt végre az első rendes foga, amiket pedig fogaknak véltünk, mégsem azok, mert az egyik már eltűnt. Valószínűleg nyálkő volt. Szóval az a ronda pocak most egy gyönyörű, hatalmas, erős, egyfogú kisfiú, akitől egyáltalán nem akarok megszabadulni :-))))

Tegnap volt az egyik legnehezebb napom, amióta Dini megszületett. Már reggel láttam Piroskán, hogy nincs jó hangulatban, hisztizett mindenért, pedig igazán igyekeztem a kedvében járni. Aztán eszembe jutott, hogy már előző nap rengeteget ivott és pisilt, hatszor öltöztettem át, mert mindig átázott, és ez nála a fogzás jele. Tegnap aztán mindenkivel összeveszett a játszón is, senkivel nem akart rugóshintázni, és mindenkit elüldözött onnan. Hazafelé már sírdogált, itthon pedig szabályosan magánkívül volt már, és az üvöltésétől persze Dini is sírni kezdett. Én egyre csak azt mondogattam magamban: Nem szabad kiborulni, nem szabad kiabálni. Végül adtam egy fájdalomcsillapítót, és ebédhez ültettem. Nem reméltem, hogy enni fog, de megnyugodott, és szépen megebédelt, miközben én Dinit szoptattam, hogy ő is lenyugodjon. Aztán elaludtak, és én elbőgtem magam.

Apától kaptam egy csokis-marcipános tortát. Dinitől a szokásos hatalmas mosolyokat, és a hátról hasra fordulást. És Piroskától kaptam a legszebb ajándékot: ANYA! Tisztán, érthetően, nagy vigyorgások kíséretében mondja, és mondja azóta is.

Hogy én milyen szerencsés vagyok! Megszületik a kisbaba, aztán eltelik néhány hónap, egy év, majd még egy pici idő, és a kisbaba már egészen nagylány lesz. Nem lehet már akármikor hozzábújni, szeretgetni, gyömöszkélni, csak ha ő is akarja, hiszen kezd kinyílni a kis tudata, rájön, hogy ő önálló lény. De milyen jó nekem, hogy van egy Dinim. Aki finom puha, babaillatú, és akkor puszilgatom, amikor csak én akarom. Hozzábújhatok és hallgathatom a szuszogását, ha éppen van rá idő. Most éppen van, úgyhogy megyek is. És most már tudom, miért van a legtöbbször két év körüli korkülönbség a testvérek között.

Te mikor lettél ilyen ráncos? - kiáltott fel kedvenc férjem vasárnap délután, amikor a verőfényes napsütésben álltunk a villamosmegállóban. Tény, ami tény, valóban egyre erősebbek a mosolyráncaim és a szemeim alatt a szarkalábak. Ezért én ma elmentem, és vettem magamnak érett bőrre való, tápláló arckrémet és szemránckrémet. Tudom, visszafiatalodni már nem fogok, de hátha mégis csodát tesznek ezek a szerek.

Egyre élénkebben fel tudom idézni Pirinkó születését. Nem félek. Csak attól, hogy egy kritikus helyzetben kezd megindulni a szülés. Pl. amikor éppen altatnám Pirinkót, vagy amikor kiveszem az ágyából reggel. Persze biztosan lesznek majd "jelek", és az sem biztos, hogy ugyanúgy elönt a víz. Jobban szeretném, ha fájásokkal érkezne, mert akkor lenne időm felkészülni. Bár elvileg még csak a 34. hetet töltöttem be, minden jel arra mutat, hogy előbbre járok már. A pocakom hatalmas, és teljesen olyan érzéseim vannak, mint Pirinkóval a 36-37. héten, szóval én 3-4 héttel kalkulálok már csak. Ezért igyekszem mindent előkészíteni, most pl. "használati utasítást" írogatok Pirinkóhoz. Mikor kel, mikor és mit eszik, igyekszem feltölteni a mélyhűtőt a kedvenc kajáival, és a kórházi csomagomat is nagyjából összekészítettem már.

... az ember lánya meggyógyul, és elmúlik minden nyavalyája, úgy mint derékfájás, orrfolyás; és a gyermek is egészséges végre. Akkor újra érzi magában az erőt, és egészen biztosan tudja, hogy képes lesz rá, és meg tudja csinálni. Igen, így érzem, és ilyenkor nagyon-nagyon boldog vagyok, és hálás mindazért, ami velünk történik.

Pirinkóval az első pillanattól kezdve kapcsolatban voltam. Ahogy megláttam dobogni a szívecskéjét a monitoron, rögtön tudtam, hogy egészséges kislányom fog születni októberben. Nagyon jól működött köztünk a lelki köldökzsinór. Dinivel minden más. Sokszor van lelkifurdalásom miatta, azért is, hogy nem vettem észre a létezését rögtön, és azért is, mert egyszerűen alig van rá időm. Pirinkó kitölti az egész napomat, ha pedig alszik, gyorsan teszek-veszek. Néha azért ledőlök, próbálok most már lassítani a tempón. Ilyenkor Dini ezerrel elkezd mocorogni, és én csak és kizárólag rá koncentrálok. Megbeszélem vele, hogy őt is ugyanúgy szeretem, és ne legyen rám mérges, amiért csak ilyen kevés időm jut rá, és majd ha megszületik megpróbálom úgy beosztani az időnket, hogy mindenkinek jó legyen. Néha egészen megijedek és bepánikolok a rám váró feladattól, máskor meg teljesen biztos vagyok benne, hogy menni fog nekem. Amikor Pirinkót vártam teljesen magabiztos voltam, úgy éreztem, felkészültem a nag...

Khm... nos ez még kicsit várat magára. Elkezdtem végre rendesen zsírégetni is (bár még mindig nincs látszatja), szóval mentem pár kanyart a bringámmal, ami egyébként szinte vadi újan várt rám eddig a pincében. A száguldástól nagyon-nagyon messze vagyok még, no és arról már nem is beszélek, hogy míg régen egy 50-60 sőt olykor 100 km-es túra is simán belefért, most 10 km után fújtatok. De nem adom fel, hiszem, hogy lesz még régi formám, és megyünk még nagyokat túrázni a vasparipámmal, hátunk mögött lobogó hajú kislányunkkal. Igen, mire lobogni fog a haja, egész biztosan formába jövök :-)

Talán az elválasztás utáni hormonális változások, talán az eddig totálisan eredménytelen fogyókúrám okozta, hogy az elmúlt napokban irtóra rossz kedvem volt. Napközben még csak elvoltam valahogy, lekötött a sok tennivaló, no és persze örökmozgó kislányom. De ahogy Szil hazaért, teljesen meghülyültem. Semmi nem volt jól, pedig még vásárolni is elmentem egyedül, és vettem egy csomó ruhát, és lecseréltem végre a szoptatós-melltartókat is. Tegnap este teljesen kiborultam, de valószínűleg a sírás "kimosta" a rosszat. Most már csak azt várom, hogy jó idő legyen végre, és fel is vehessem az új szerzeményeket. Ja, és a fogyókúrát csak azért sem adom fel. Még kevesebb szénhidrát, még több mozgás, csak elfogy végre ez a ronda pocak.

Ezt vártam tavaly szeptember óta. Igaz, hogy a telet is szeretem, de most bőven kijutott belőle. Az előző hónapok undorító esőiből viszont már nagyon-nagyon elegem volt. Most jó meleg van. Pirinkó egy szál bodyban szuszog az ágyában, a pelenkák szépen röpködnek a lengedező szélben a kertben, én pedig köpködöm a meggymagot. Igaz, hogy az eddigi időjárás miatt kevés és drága idén a gyümölcs, de ennyi azért még belefér. Ha még melegebb lesz, veszünk Pirinkónak egy kis, felfújhatós medencét, és abban fog(unk) hűsölni. Az a szerencse, hogy a nappalinkat beárnyékolja egy hatalmas vadgesztenyefa, így itt nagyon jó az idő. Sajna még egy hétig hordanom kell a bokarögzítőt, ami azzal jár, hogy csak edzőcipőt és nadrágot tudok felvenni. Mégis örülök a melegnek, kimostam az összes nyári ruhámat, és persze Pirinkónak is előszedtem a kollekciót. Annyira jó kis rucik vannak közte, csak sajnos van, ami már nem jó rá. Mert ő egy kis zabagép. Bár most kevesebbet eszik, és a mai sóska nem igazán nyerte m...

Már egészen jól van. Itthon remekül elboldogulok, de azért egy darabig még könnyítek magamon, és most rendelem az ebédet, Pirinkó pedig bébiételt eszik. Jó, hogy anyukám itt volt a múlt héten, így valóban tudtam pihenni, és ez nagyon sokat javított az állapotomon. Pirinkó egy kisangyal, a nap nagy részében remekül elvan a földön a játékaival, persze ott ülök mellette és építem a tornyokat, amiket ő szorgosan döntöget.

Sajnos nem átvitt értelemben. Tegnapelőtt vittem le Pirinkót sétálni, jött velünk apósom is. Az utolsó két lépcsőfokon rosszul léptem, és alám fordult a bokám. Hallottam egy nagy reccsenést és persze iszonyúan fájt. Még jó, hogy nem estem el, mert akkor Pirinkónak is baja lett volna. Így nagy nehezen visszamentünk a lakásba, és felforgattuk néhány ember életét. A legrosszabbkor történt az egész, a nagyszülők ugyanis éppen aznap repültek Dublinba a másik fiukhoz. Így aztán gyorsan meg kellett szervezni az én kórházba szállításomat, az ő reptérre fuvarozásukat, és Pirinkó felügyeletét. Nem volt egyszerű, de végül minden megoldódott. Én kaptam egy csinos bokarögzítőt, mivel "csak" szalaghúzódásom lett. Hat hétig kell ezt a kényelmes kis csizmát viselnem. Lehetőleg sokat kell pihennem, feküdnöm, úgyhogy most minden napra jön valaki segíteni. Pirinkó jól viseli, csak nem érti miért járok ilyen mókásan, és persze miért nem érek oda azonnal, ha ő "szólít". Pedig már éppen...