28 hónap és 1 hét avagy ikreket szoptatni és már nem...

Előre szólok, hogy brutál hosszú lesz, és még így sem sikerült minden gondolatot kiírnom magamból, de az elválasztás azért valahol nekem is fájdalmas volt... Kezdem a végén, mert nem úgy és nem akkor ért véget, ahogyan terveztem, de végülis így egy hónap távlatából mondhatom, hogy sikerült, talán nagyobb sérülés nélkül elválasztani őket. Egy vizsgálat miatt 24 óráig ki kellett hagynom a szoptatást, de mivel már úgyis készültem rá, hogy elbúcsúzzunk, nem teketóriáztam. A vizsgálat előtti napon, ebéd után mondtam nekik, hogy nincs több cici, beteg, mesélek, énekelek alszunk. Ennek többször is nekifutottunk már korábban, voltak napok, amikor pár perc után hajlandóak voltak elengedni, és hozzámbújva elaludni. De ez most más volt, ők is érezték, és én is eltökélt voltam. Így aztán félóra zokogás, hiszti, pólótépés, ordítás következett. Peti kezdett fáradni, rajta már azt láttam, hogy hajlandó lenne elaludni, lefeküdt mellém a kanapéra. De Misó hajthatatlan volt, csak sírt és kiabált: de cici kell, cicizni akarok! Nem sokon múlt, hogy én is el ne sírjam magam... Végül kitaláltuk, hogy menjünk fel, és próbáljunk meg ott aludni. Addigra már olyan fáradtak voltak, hogy végülis feljöttünk, meséltem, énekeltem és el is aludtak kb. 15 perc alatt. Este mondtam a család többi tagjának, hogy legyenek türelmesek, maximum félóra sírás lesz, de ki kell bírni. Végül este szinte csak Peti sírt, ő sem túl sokáig. A kutyusos mese, amit előtte hetekben kezdtem nekik mesélni, teljesen megnyugtatta, szorosan hozzámbújva hallgatta, makd énekeltem még és szépen elaludtak. Másnap már a délutáni alvás is könnyebben ment, majd este azért rázendítettek még, de végül napról napra hamarabb abbahagyták a sírást. Misó a biztonság kedvéért még mindennap megkérdezi, hogy meggyógyult-e már a cici, és annyira cuki, hogy néha legszívesebben visszatáncolnék, de tudom, hogy jobb most már így mindannyiunknak 🥰 Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán eljutunk idáig... a terhesség vége felé beszereztem egy mellszívót és egy szoptatós párnát, és gondoltam lesz, ami lesz, megpróbáljuk. Pirót nem úgy, és nem addig tudtam szoptatni, amíg szerettem volna. Szerencsére Dénessel már ügyesebbek voltunk, ment minden, mint a karikacsapás, és ő is 27 hós koráig szopizott. De ikrekkel még nem volt tapasztalatom. Anya nem sokáig tudta az ikertesóimat szoptatni, talán 7 hetesek voltak, amikor tejlázat kapott, és akkoriban az volt a szokás, hogy akkor elapasztják. Emlékszem, ahogy ült a fürdőkádban, és a forró vízben próbálta a csomókat kimasszírozni, emlékszem a fájdalmára 😔 Viszont tökjó buli volt, hogy utána cumisüvegből mi etethettük a babákat 😁 Szóval úgy voltam vele, hogy ha nem sikerül, akkor kapnak tápit, vagy egyikük tápizik, vagy mi tudom én... ösztönből készültem sokmindenre, vettem 4 cumisüveget, biztos ami tuti. Végül kettőt bontatlanul adtam tovább, a másik kettőből próbáltam néha vizet adni nekik, de minek... Na erről majd később 😉 Szóval megszülettek, amiről elég részletesen írtam anno... Petit megkaptuk aranyórázni, és rögtön szopizott is szépen. Misót sajnos el kellett vinni, de azt gondolom, hogy mivel nagyon rövid ideig (kb. 7-8 órát) tartott a szeparáció, és utána mindent próbáltam bepótolni (bőrkontaktus, azonnali szopizás), teljesen ügyesen adaptálódott ő is. Elelinte felváltva etettem őket, de egyszer a kórházban is volt egy olyan szituáció, amikor kénytelen voltam egyszerre ciciztetni őket. Éppen bejött az egyik nővérke, és teljesen elámult, hogy mennyire ügyes vagyok, na ez azért lökött egy nagyot az önbizalmamon. Otthon aztán jópár napig írtam, hogy ki, mikor, mennyit szopizott, na nem mennyiségre, mert az nagyjából öngyilkosság lett volna, hanem csak kb. percre. Aztán szépen lassan összeszoktunk, és szépen lassan kialakult a tandemezés. Na ez most így leírva egy mondatban nagyon jól hangzik, de hogy mennyi könny volt mögötte... Szóval nehéz, iszonyatosan nehéz, borzasztóan fárasztó és megterhelő testileg és lelkileg is. Így én most innen küldök minden szoptató ikres anyukának hatalmas ölelést és erőt! Csodásak vagytok! Fantasztikusak vagytok! Szupermamik vagytok! És itt is köszönöm mindenkinek, aki azokban a hetekben engem támogatott, erőt adott, tanácsot adott, vagy egyszerűen csak nem piszkált. Leginkább a családomnak köszönöm! Hogy elviselték, amikor tényleg egész nap a kanapén ültünk a fiúkkal, vagyis én ültem, ők meg rám voltak csatlakozva. Hozták a kaját, piát, adtak nekem könyvet, távirányítót, telefont. Elviselték hogy büdös vagyok, hisztis vagyok, éhes vagyok, szomjas vagyok, pisilni kell: gyorsan fogjad meg az egyiket 😄 Szegény Piroska egyszer tényleg megjegyezte, hogy ezek most komolyan egésznap ciciznek??? Szóval nagyon kevés időm volt a többiekre, és ha nem ilyen nagyok és ügyesek, akkor valószínűleg sokkal hamarabb feladom, és tápit kapnak a fiúk. De nem így lett. Túléltük az első hónapot, és a fiúk híztak. Minimálisat ugyan, de a doktorbácsink és a védőnénink is támogató volt. Azt mondták, ha csak minimálisat is híznak, nem kell tápi. Én bíztam bennük, bíztam magunkban. A következő hónapban már jobban híztak. Én is hozzászoktam az alváshiányhoz, kezdtünk összehangolódni. Aztán egyre nagyobbak lettek, forgolódtak, legurultak a sima szopis párnáról, így újabb mentőöv kellett. Nem tudom, hogy ki volt az, aki feltalálta az ikres szoptatóspárnát, de egy zseni volt (valószínűleg ikres anyuka 😁) Ez egy merevebb, vastagabb U-alakú szivacs, aminek a közepére beültem én, őket meg szépen kétoldalról rá tudtam fektetni, így hónaljtartásban, bár néha keresztben és összevissza is ment a tandemezés. Aki végzett, azt félkézzel simán a vállamra dobtam büfizni, vagy hasra letettem magam mellé. Körülbelül 7-8 hós korukig működött,akkor már túl nagyok voltak, forgolódtak, másztak, tudtak nagyjából ülni. Azóta egyszerűen csak mellém ültek. Hát nem kicsit deformálódtam el ciciügyileg 🤣 De mivel nálam ez sosem volt központi kérdés, vagyis kb. 20 éves korom óta nem az. És hála annak is, aki feltalálta a pushupot 😘 Kicsit elkanyarodtam, de végülis témába vág. Szóval voltak azért problémák is, nehogy már minden fáklyásmenet legyen. Először is a nyár, amikor megszülettek nagyon meleg volt. Ott izzadtunk az 50nm-es zuglói panelban, sétálni többnyire csak este mentünk le. Eléggé bizonytalan voltam, hogy kell-e nekik az anyatejen kívül más folyadék, ezért néha próbálkoztam. Egy kis víz, egy kis babatea. Aztán arra lettem figyelmes, hogy napok óta ott áll a cumisüvegben valami. Szóval nem, nem kell. Igény szerint szoptatott babának bőven elég az anyatej. Na igen, igény szerint ikrekkel? Hát ez volt a másik dilemmám. De a fiúk ezt is megoldották. Nem mondom, hogy percre pontosan, de a második-harmadik hónapra kialakult valami napirendszerű folyamat. Nyilván minden héten tettek bele egy kis csavart, hol ennek,hol annak volt nyűgje, hasfájása, anyaigénye. A növekedési ugrásokat is pár nap eltolással időzítették, nehogy már letudjuk egyszerre, ahogyan a fogzást is. Szóval volt valamiféle ritmusunk, helyenként szólóműsorral 😁 De igény szerint kaptak cicit egészen 19 hós korukig. Akkor jött el nálam az első besokallás, mert akkor kb ugyanannyit szopiztak, mint újszülött korukban. Közben természetesen már ettek mindenfélét, ugyanazt, amit a család többi tagja. És tudtam azt is, hogy ez egyfajta szeparációs szorongás vol2., de nekem akkor ez sok volt, ezért elkezdtem csökkenteni a nappali szopik számát. Előbb a délelőtti komfortot vettem el, aztán a délutánit, majd a koraestit is. Így maradt reggel-délben-este, de hamarosan bevezettem a reggeli kakaót, mert ez anno Dénesnél is bevált. És a fiúk is szépen elfogadták, sőt most már a csőröspoharakat is elvitte a kukásautó, és szépen bögréből isznak, mint a nagyfiúk. Szóval utoljára maradtak az altatós cicik, és amiről nem beszéltünk 🤪 az éjszakák 🙄🥴😨😭 Azok a sokszor túl hosszú, sokszor átkozottul rövid éjszakák. Hát túléltem, és ami a legszebb, azóta egy-két kivételtől eltekintve minden éjszakát átalusznak 😁😇🙏 Mondjuk az esti altatás az eddigi 15 percről 120 percre nőtt, de nyilván ez is változni fog idővel. Így visszanézve majdnem 2.5 év távlatából nem is tudom, melyik volt a legbrutálisabb időszak. De volt olyan széria, amikor akár 10x is ébredtek fejenként, és persze nem egyszerre. Nagyon komoly alvásdeficiteim voltak, amitől totál ki tudtam borulni napokra. Zombi voltam és sárkány 😒😔😥 De napközben nem tudok aludni, no meg ismerjük a gyerekeket, ugye? Flexelnek, fúrnak, kalapálnak a szomszédban, a gyermek édesdeden szuszog. Anya ledől a kanapéra: a gyermek már fel is ébredt... Nagyon sok gondolatom van még, de egyrészt így is jó hosszú lett (2 hete írom), másrészt azok annyira "szakmaiak" meg mélyrehatóak, hogy talán egy másik fórumon osztom majd meg. Mindenesetre ikreket szoptatni igény szerint is lehetséges, nagyon jó, de nagyon nehéz dolog. Ami miatt viszont könnyű, hogy bárhová mehettünk, mert mindig volt velünk két zacsi friss tej 😂