Maricka családja

Egy hideg, havas reggelen beültünk az autóba, és elindultunk a kórházba. A dokimmal két nappal azelőtt megbeszéltem, hogy péntek reggel útjára indítjuk ezt a nagy fiúcskát a pocakomból. Elég nagyra is nőtt már, rosszul is éreztem már magam, és biztos voltam benne, hogy bőven túl vagyunk a 40 héten. Az egyetlen visszahúzó erő Pirinkó volt, aki természetesen éppen most lett beteg, és bár gyógyulófélben volt, mégis nehéz szívvel hagytam itthon. Sírdogáltam még kicsit az autóban, aztán nagy levegőt vettünk, Apa gázt adott, és 10 perc múlva már a kórházban voltunk. 7:15-kor burkot repesztett a dokim, majd a szokásos macerák után már 3 perces fájásokkal vártam Apát a szülőszobában. Nagyon erős fájásaim voltak, de bíztam benne, hogy ez jót jelent, és szépen haladunk előre. Így is volt, az orvos minden vizsgálat után megerősített, és alig több mint 3 óra múlva már a hasamon sírdogált egy piros, gömbölyű buksijú, hatalmas pocakú kisfiú, Dini. Keszei Dénes 2010. december 3-án 10:24-kor sírt fel.

Már biztosan nem fogok a szülés előtt többet írni, ezért most egy gyors helyzetjelentés. Pénteken eltörtem egy jénai tálat és mindkét kezemen elvágtam a mutatóujjamat. Terhes nő a 9. hónapban=béna kacsa; tavaly 3 borospoharat törtem össze. Iszonyúan vérzett, de szerencsére azért nem történt nagy baj, és a legnagyobb szerencse, hogy Pirinkó még aludt, és nem is ébredt fel a csörömpölésre. Azért elmentünk a sebészetre, de csak bekötöztek, és kaptam egy sebragasztót. Így most elég béna vagyok, alig tudok fürdeni stb., de mindig van segítségem. Kedden voltam orvosnál, egy ujjnyira nyitva a méhszáj. Szombatig még pihennem kell, utána betöltöm a 37. hetet úgyhogy szülhetek. Egyelőre csak délutánonként és hajnalban vannak jóslóim. Pirinkóval pont egy héttel a szülés előtt kezdődtek, most szombat óta vannak, úgyhogy lehet hogy tényleg szombati gyerek lesz Dini is. A pocakom hatalmas, már nagyon szeretném "letenni". Pirinkó pedig szeretné, ha egyfolytában sétálgatnék vele a lakásban,

Sms-t írok az új telefonomon: Nagyon finom tortát kaptam. Ezt mind én kaptam, bizony! Anyával a kertben:

"Áldjon meg Téged az Úr, és őrizzen meg Téged Ő!" Isten éltessen drága kislányunk, élj sokáig köztünk!

Most már szinte csak két lábon hajlandó közlekedni. Ma vettünk neki egy rendes kinti cipőt, így most már, ha nem tudunk elmenni babakocsizni, csak kimegyünk a kertbe, és sétálunk néhány kört. A babakocsizás most már mindkettőnknek kínszenvedés: ő nem bír annyit ülni, én pedig nem bírok annyit sétálni. Igaz még eléggé botladozva megy a cipőben járás, de majd belejön ebbe is.

Egyre élénkebben fel tudom idézni Pirinkó születését. Nem félek. Csak attól, hogy egy kritikus helyzetben kezd megindulni a szülés. Pl. amikor éppen altatnám Pirinkót, vagy amikor kiveszem az ágyából reggel. Persze biztosan lesznek majd "jelek", és az sem biztos, hogy ugyanúgy elönt a víz. Jobban szeretném, ha fájásokkal érkezne, mert akkor lenne időm felkészülni. Bár elvileg még csak a 34. hetet töltöttem be, minden jel arra mutat, hogy előbbre járok már. A pocakom hatalmas, és teljesen olyan érzéseim vannak, mint Pirinkóval a 36-37. héten, szóval én 3-4 héttel kalkulálok már csak. Ezért igyekszem mindent előkészíteni, most pl. "használati utasítást" írogatok Pirinkóhoz. Mikor kel, mikor és mit eszik, igyekszem feltölteni a mélyhűtőt a kedvenc kajáival, és a kórházi csomagomat is nagyjából összekészítettem már.

Pirinkó tegnap este 1/2 8-kor megtette első lépéseit. Egyet-egyet már eddig is lépett, de tegnap eljött a könyvespolctól az ágyig, ami neki kb. 5 lépést jelentett. Nagyon büszke volt magára, persze agyondicsértem és -puszilgattam. Aztán amikor hazajött Mac, neki is megmutatta mit tud. Lassan futhatok utána, de nem bánom, mert már nehéz volt cipelni. Így most kézen fogva sétálgatunk a lakásban, aztán majd előbb-utóbb kint is.

Bizony, már több mint egy hónapja külön ágyban és egy hete külön szobában alszunk. Tulajdonképpen nem ment nehezen, és szerintem csak az én elhatározásom kellett hozzá. No meg az, hogy így a harmadik trimeszterben nagyon fáradt vagyok, és egy álmában is izgő-mozgó kisember mellett egyáltalán nem tudom magam kipihenni. Persze vannak még ébredések, és van olyan is, hogy köztünk landol, de nagyon ritkán. Általában 1/2 9-től alszik, 10 és éjfél között felébred egyszer, aztán hajnalban még egyszer, de többnyire pár perc alatt visszaalszik. Csak a cumiját kell megkeresni, meg egy kis ölelés, simogatás hiányzik neki.

Ezt a langyos, csendes, szomorú őszt, ezt tudom szeretni. A múlt heti esős, hideg szutykot nem. Délelőtt nagyot sétáltunk, bevásároltunk a kispiacon és a tejesnél. Elmentünk a játszótérre, aztán hazafelé Pirinkó szépen elaludt, és én még napozhattam egyet a kertben is. Kiteregettem a pelenkákat, megebédeltünk, és nyitott ablaknál aludtunk még egy jó nagyot. Igaz, hogy amikor lemegy a nap már nagyon hideg van, de addig is élvezzük még a szeptemberi langymeleget. Egyébként minden jó dolog ősszel történt eddig az életünkben. Ezért titkon remélem, hogy Dini is kibújik még novemberben.

Sajnos a gépünk augusztus elején beadta az unalmast. Mivel nyaraltunk, nem nagyon hiányzott. Aztán meg elnyaraltuk a pénzünket, így kénytelenek voltunk lemondani róla. Azóta meg az egyre nagyobb pocakom miatt nem esik jól itt üldögélni. Dióhéjban azért leírom mi történt velünk: Augusztusban nyaraltunk mindkét nagyszülőnél egy-egy hetet és a Balatonnál egy hosszú hétvégét. Voltunk a veszprémi barátainknál is. Mindenhol remekül éreztük magunkat, Pirinkóval az élen, aki szereti a nyüzsgést. Közben Pirinkó megtanult a saját ágyikójában aludni. Vannak néha átvándorlások, de az éjszakák 99%-ban alszik, egy-két felébredéssel, de ezek csak pár percig tartanak. Egy kis simogatás, cumi a szájába, és már alszik is tovább. Igaz mától a gyerekszobában alszik, meglátjuk... Ezzel együtt kialakult a napirendje is: reggel 1/2 8-8 között ébredés, reggeli, játék, séta vagy alvás itthon 10-11 között, 12 ebéd, játék, alvás 2-4 között, uzsonna, gyümölcs, 8-kor fürdés, vacsora, 1/2 9-től alvás. Sorban jönnek

... az ember lánya meggyógyul, és elmúlik minden nyavalyája, úgy mint derékfájás, orrfolyás; és a gyermek is egészséges végre. Akkor újra érzi magában az erőt, és egészen biztosan tudja, hogy képes lesz rá, és meg tudja csinálni. Igen, így érzem, és ilyenkor nagyon-nagyon boldog vagyok, és hálás mindazért, ami velünk történik.

Szombaton Kaláka koncerten voltunk: Majd én összerakom, jó? Anya és Apa mindig ezeket az izéket nyomkodják, de most már én is elérem: Anya szereti, amikor pakolok a fiókjában:

Még egy kicsit fátyolos a hangunk, de már nem fogy el napi 100 db papírzsepi, és a porszívó is visszaköltözött a helyére. A két hét alatt viszont Pirinkó remekül megbarátkozott vele, így a hétvégi takarításnál már követte, mint egy kiskutya, és dumált neki. Nem kell több gyógyszer. Már csak vitaminokkal tömjük magunkat, és próbálom a kedvenceit főzni, hogy visszahizlaljam, mert elég sokat fogyott. Persze még diétázni kell, de már nem eszünk egész héten rizst, krumplit, répát. Ma reggel már kapott egy kis kalácsot is. És három napja egyedül issza a reggeli tápszert! Csak lefektetem a kanapéra, a feje alatt egy nagypárna, az üveget szépen megfogja, csak egy kicsit kitámasztom neki. Addig én is elkészítem a saját reggelimet, és együtt eszünk.

Szőke, kék szemű, köpcös kisfiú rohangál az iskola folyosóján. Igazi belevaló srác, haverjaival sokszor áll az igazgatói előtt. Aztán férfi lesz belőle. Rendőr. Szereti a hivatását, tanul, hogy még jobb lehessen. A hónap rendőre lesz, az iskolát kiváló eredménnyel végzi. Gyönyörű családja van: felesége, kislánya, akikért rajong. 30 éves volt. Nyugodj békében, Dusán!

Pirinkóval az első pillanattól kezdve kapcsolatban voltam. Ahogy megláttam dobogni a szívecskéjét a monitoron, rögtön tudtam, hogy egészséges kislányom fog születni októberben. Nagyon jól működött köztünk a lelki köldökzsinór. Dinivel minden más. Sokszor van lelkifurdalásom miatta, azért is, hogy nem vettem észre a létezését rögtön, és azért is, mert egyszerűen alig van rá időm. Pirinkó kitölti az egész napomat, ha pedig alszik, gyorsan teszek-veszek. Néha azért ledőlök, próbálok most már lassítani a tempón. Ilyenkor Dini ezerrel elkezd mocorogni, és én csak és kizárólag rá koncentrálok. Megbeszélem vele, hogy őt is ugyanúgy szeretem, és ne legyen rám mérges, amiért csak ilyen kevés időm jut rá, és majd ha megszületik megpróbálom úgy beosztani az időnket, hogy mindenkinek jó legyen. Néha egészen megijedek és bepánikolok a rám váró feladattól, máskor meg teljesen biztos vagyok benne, hogy menni fog nekem. Amikor Pirinkót vártam teljesen magabiztos voltam, úgy éreztem, felkészültem a nag

Az ultrahang számításai szerint december 4-én érkezik hozzánk. Nagy boldogságunkra kisfiú lesz, bár ha kislány lenne, akkor is örülnénk neki. Biztosan lesznek majd nehéz napok, hetek, hónapok, de tudom, hogy a Jóisten mindenkire annyit mér, amennyit elbír. Egyelőre azért imádkozunk, hogy egészséges legyen, hiszen az első időszakban nem is tudtunk a létezéséről.

Két hete elmentünk Szekszárdra. Én már előtte is furán éreztem magam, egyfolytában hangulatingadozásaim voltak, no és a hasam sehogy sem akart elfogyni. Már a barátnőim és anyukám is mondogatta, hogy jobb lenne, ha csinálnék egy tesztet, de én csak halogattam, magam sem tudom miért. Aztán egyszer csak megmozdult... Rögtön tudtam, éreztem, hogy milyen mozgás ez, de azért csináltam egy tesztet. Nahát, csak nem pozitív lett? Először kétségbe estem, de azért örültem, és elkezdtem számolni. Ezután kértem időpontot a dokimhoz, de lőtte még nyaraltunk egyet. Szekszárdtól nem messze, a gemenci erdő szélén pihentünk, ezúttal jó időben. Bár az eső most is esett minden nap, de nem egyfolytában, és kellemes meleg volt. Reggelenként a teraszon ettünk, és néztük a hömpölygő Dunát. Pirinkó kiflit majszolgatott, és legtöbbször el is aludt reggeli után a ragyogó napsütésben. Hajóval kirándultunk a Sajón, láttunk szürke gémet, nagy- és kis kócsagokat, hódrágta fűzeket. Sajnos a rengeteg szúnyog miatt a

Nagy barna szemei lázasan csillognak. Hörögve veszi a levegőt, és sokszor köhög - ezúttal nem viccből. Sokat alszik, főleg az ölemben. A porszívó egész nap a nappaliban van, és Pirinkó már tudja mit jelent, ha leülök a földre és a lábam közé veszem: orrszívás. Minden csepp gyógyszert bele kell imádkoznom. Ma még inni sem hajlandó, ezért nem kap főzeléket, csak tápszert. Az éjszakák a legrosszabbak. Nem bír elaludni, aztán ha nagy nehezen sikerül, 2-3 óra múlva ébred. Ma éjféltől hajnal négyig altatgattam. Így aztán, ha napközben elszenderedik, én is ledőlök. Mandulagyulladása van, remélem hamar túlesünk rajta.

Amikor kezdenek összecsapni azok a bizonyos hullámok, és az ember már annak is örülne, ha a kishelységbe egyedül mehetne ki, és lenne csak 5 perc ideje magára. No ilyenkor jó, ha van egy mami kéznél. Aki ha nincs is nagyon közel, de jön, ha kell a segítség. Nagyon jó volt ez a pár nap, amit anyukám itt töltött. Még Mac is megjegyezte, hogy amikor itt volt, egyik este sem veszekedtünk. Sőt! A csúcs, hogy még moziba is elmentünk, együtt!!! Pirinkó pedig tanult egy pár dolgot: tigrist táncoltatni, négykézláb kergetőzni, természetesen a mamival, és a fenekére csücsülni, ami tényleg nagyon jó, mert azóta csak egyszer esett el. Egyetlen hátulütője a dolognak, hogy ma egy percre sem tudtam levakarni magamról, de tudom, hogy ez pár nap alatt helyreáll majd. És anyukám tényleg a legjobbkor jött. Most éljük a fogzás egyik legnehezebb fázisát. Már az 5. és 6. fogacska próbál előbújni, és ez minden eddigieknél nehezebben megy. Remélem már csak pár nap, mert vasárnaptól: Hurrá, nyaralunk!

Khm... nos ez még kicsit várat magára. Elkezdtem végre rendesen zsírégetni is (bár még mindig nincs látszatja), szóval mentem pár kanyart a bringámmal, ami egyébként szinte vadi újan várt rám eddig a pincében. A száguldástól nagyon-nagyon messze vagyok még, no és arról már nem is beszélek, hogy míg régen egy 50-60 sőt olykor 100 km-es túra is simán belefért, most 10 km után fújtatok. De nem adom fel, hiszem, hogy lesz még régi formám, és megyünk még nagyokat túrázni a vasparipámmal, hátunk mögött lobogó hajú kislányunkkal. Igen, mire lobogni fog a haja, egész biztosan formába jövök :-)

Vannak azért ilyenek is. Gólöröm: Kis haramiám: Aki már állni is tud:

Talán az elválasztás utáni hormonális változások, talán az eddig totálisan eredménytelen fogyókúrám okozta, hogy az elmúlt napokban irtóra rossz kedvem volt. Napközben még csak elvoltam valahogy, lekötött a sok tennivaló, no és persze örökmozgó kislányom. De ahogy Szil hazaért, teljesen meghülyültem. Semmi nem volt jól, pedig még vásárolni is elmentem egyedül, és vettem egy csomó ruhát, és lecseréltem végre a szoptatós-melltartókat is. Tegnap este teljesen kiborultam, de valószínűleg a sírás "kimosta" a rosszat. Most már csak azt várom, hogy jó idő legyen végre, és fel is vehessem az új szerzeményeket. Ja, és a fogyókúrát csak azért sem adom fel. Még kevesebb szénhidrát, még több mozgás, csak elfogy végre ez a ronda pocak.

Délelőtt 10 és 11 között elintéztük a szükséges bevásárlást. Amikor hazaértünk Pirinkó teste olyan forró volt, hogy gyorsan csináltam neki egy langyos fürdővizet, és félórán keresztül pancsizhatott. Nagyon élvezte. Azóta ki sem mozdultunk a lakásból, és szerintem estig nem is fogunk. Úgyis mindjárt kezdődik a meccs! Az én nagy zabálós lányom pedig alig evett ma valamit, viszont egyfolytában iszik. Nyilván tudja mire van szüksége, így nem aggasztom magam. Én is csak meggyet eszem. Várjuk Apát, akinek ma van a 35. szülinapja. Isten éltessen sokáig!!!

Kaptunk néhány hívatlan vendéget. Tudjátok. Azt a fajtát, aki hajnaltájt a füledbe duruzsol, és aztán jót lakmározik a véredből. Mac elkezdte őket "irtani" nagyokat csapkodott egy konyharuhával. Pirinkó még életében nem szórakozott ilyen jól, de azt hiszem mi sem. Annyira nevetett, mint még sosem, és sajnos én is. Azért sajnos, mert így nem tudtam megörökíteni ezt az igazán mókás estét.

A sóska finom. De. Csak és kizárólag akkor, ha anya a lábosból kanalazza a konyhában guggolva. Tegnap megpróbáltuk ebédre a sóskát, de nem ment. Gondoltam a következő etetésnél újra megpróbáljuk, hátha csak fáradt volt, és nem volt kedve kanalazni. Szépen megmelegítettem, kimertem a kistálba, de nem ment valami jól. Minden kanál után fintorgott és elfordította a fejét. Tátogatott ugyan a következőért, de utána mindig ez volt a reakció. Így aztán nem akartam erőltetni, kimentünk a konyhába, sóskástól, kistálastól, gyerekestől, hordozóstól, és nekiálltam tejpépet készíteni. A sóskát visszamertem a lábosba, de amíg melegedett a víz a tejpéphez, még tettem egy utolsó kísérletet, és adtam egy kiskanálnyit a lábosból. Pirinkó arcán leírhatatlan öröm tükröződött, hogy ő most milyen különleges hamit kap ebből a csillogó izéből. Így aztán a konyhában guggolva szépen bekanalaztam neki az összes sóskát..

Ezt vártam tavaly szeptember óta. Igaz, hogy a telet is szeretem, de most bőven kijutott belőle. Az előző hónapok undorító esőiből viszont már nagyon-nagyon elegem volt. Most jó meleg van. Pirinkó egy szál bodyban szuszog az ágyában, a pelenkák szépen röpködnek a lengedező szélben a kertben, én pedig köpködöm a meggymagot. Igaz, hogy az eddigi időjárás miatt kevés és drága idén a gyümölcs, de ennyi azért még belefér. Ha még melegebb lesz, veszünk Pirinkónak egy kis, felfújhatós medencét, és abban fog(unk) hűsölni. Az a szerencse, hogy a nappalinkat beárnyékolja egy hatalmas vadgesztenyefa, így itt nagyon jó az idő. Sajna még egy hétig hordanom kell a bokarögzítőt, ami azzal jár, hogy csak edzőcipőt és nadrágot tudok felvenni. Mégis örülök a melegnek, kimostam az összes nyári ruhámat, és persze Pirinkónak is előszedtem a kollekciót. Annyira jó kis rucik vannak közte, csak sajnos van, ami már nem jó rá. Mert ő egy kis zabagép. Bár most kevesebbet eszik, és a mai sóska nem igazán nyerte m

Hogy egy héthónapos tud toporzékolni? Komolyan mondom, ha állna már biztosan toporzékolna. Így, ha megakad valahol a mászásban (mert a gonosz szülei mindenféle furmányos módon elkerítik a tiltott dolgokat), lefekszik és kalimpál a lábaival, közben pedig felháborodottan kiabál, veszekszik. Legtöbbször csak nevetek rajta, néha pedig megrémülök. Mi lesz még itt?

Hirtelen szakadt vége és nem úgy, ahogy terveztem. Azt gondoltam húzzuk még néhány hétig, hónapig, legalább addig, amíg már nem kell hajnalban kelni. De nem így történt. Pirinkónak kijött a harmadik fogacskája, a bal felső kettes, és ezzel egyidőben elkezdett iszonyúan harapni. Persze nemcsak a cicimet, mindent, amit ér. A kezünket, a vállunkat, bármit, ami a kezébe akad. Az rendben van, hogy adok neki hűtött rágókát, fakanalat, kemény dolgokat, de az, hogy milliószor elmondtam neki, hogy ne harapjon meg szopizás közben, mégis csinálja. Na ezt nem bírtam. Tudom, hogy vannak babák, akik nem csinálják, és szopiznak akár hároméves korukig is. És tudom, hogy vannak anyák, akik tűrik a harapdálást. Lehet rám köveket dobálni, én nem bírom. Egyébként amióta néhányszor "összevesztünk" Pirinkóval emiatt, már nem is kell neki a cici. Kiköpi vagy elfordul tőle. Éhenhalni nem fog, hiszen egyébként jó étvágya van, és kevés kivétellel minden főzeléket és gyümölcsöt megeszik. Most még fejek

Amikor a Belvárosban dolgoztam, mindig kimentem a Duna partra megnézni, ha jött az ár. Néha hétvégén elbringáztunk valamelyik hídhoz is, és néztük, ahogy dübörög a folyó, és visz magával mindent, ami az útjába kerül. Félelmetes volt. Most is az, pedig most csak a tévében látom. És látom, ahogy a Hernád, a Sajó és a Bódva házakat sodor el, életeket tesz tönkre. Szilt tegnap este berendelték, és sok társával együtt most ő is a Hernád mellett segít. Nem tudjuk meddig tart, reméljük most már hamarosan lenyugszanak a vizek, és valahogy helyrehozhatók azok a károk, amiket okoztak. Addig is imádkozom. Azokért, akiknek mindene odaveszett, hogy legyen erejük újrakezdeni, és azokért is, akik segítenek, akár kötelességből, akár önként teszik.

Amikor még csak vágytunk rá, és tervezgettük, hogy szülők leszünk, a barátainknál pedig sorra jöttek a gyerekek. Mi pedig,"néhány "depis" időszakomat leszámítva, mentünk hozzájuk rendületlenül. Pesztrálni, játszani, segíteni, szóval babázni. És akkor, ahogy láttam, hogy Szil lekuporodik az aprónép közé, és legózik, autózik, babakonyhában főtt finomságokat kóstolgat, birkózik, lovacskáztat, focizik és persze néha huncutságokat tanít. Szóval én már akkor láttam, hogy ő jó Apa lesz. És vártam, nagyon vártam, hogy a sajátunkkal is átéljük ezeket a perceket. Most pedig itt van a mi kis tündérkénk, akivel fülig szerelmesek egymásba. Megjön a munkából, benéz a nappaliba, és Pirinkó visítva nevet rá, és legszívesebben rögtön a nyakába ugrana. Ő pedig leveszi a cipőjét, és már repíti is a magasba. Visítás, kacagás, és a móka egészen lefekvésig folytatódik. Én pedig egészen elérzékenyülök, és legszívesebben összecsókolnám mindkettőjüket. Néha meg is teszem.

Már egészen jól van. Itthon remekül elboldogulok, de azért egy darabig még könnyítek magamon, és most rendelem az ebédet, Pirinkó pedig bébiételt eszik. Jó, hogy anyukám itt volt a múlt héten, így valóban tudtam pihenni, és ez nagyon sokat javított az állapotomon. Pirinkó egy kisangyal, a nap nagy részében remekül elvan a földön a játékaival, persze ott ülök mellette és építem a tornyokat, amiket ő szorgosan döntöget.

Mivel még sosem voltam az országnak eme csücskében, a 10. házassági évfordulónk alkalmából beterveztünk egy hosszú hétvégét Szekszárd környékén. Az utazásokat nálunk a családfő (Szil) tervezi, ezért ki is nézett egy tündéri kis házikót a gemenci erdő szélén, a Duna partján. Bár az időjárás-előrejelzések semmi jóval nem kecsegtettek, és a lábam sem 100%-os még, azért mégis elindultunk péntek délelőtt. Amint elhagytuk Budapestet, kezdett kiderülni az ég, így aztán a tervezett kerülő útvonalon mentünk, és megnéztük a dégi kastélyt és az ozorai várat. Mivel Pirinkó békésen szundikált az út nagy részében nem is volt semmi gond, a "kis" kitérők után délután 5 körül megérkeztünk a Sió-zsilip kapujához, majd kisebb kalandozások útján megtaláltuk a szállásadónkat is. Mindehhez hozzátartozik, hogy itt alig van térerő, ezért meglehetősen nehézkesen tudott minket útbaigazítani. Sebaj! Szerencsésen landoltunk, a ház valóban tündéri volt, a tulajdonos nemkülönben, hiszen már előre befűtött

Sajnos nem átvitt értelemben. Tegnapelőtt vittem le Pirinkót sétálni, jött velünk apósom is. Az utolsó két lépcsőfokon rosszul léptem, és alám fordult a bokám. Hallottam egy nagy reccsenést és persze iszonyúan fájt. Még jó, hogy nem estem el, mert akkor Pirinkónak is baja lett volna. Így nagy nehezen visszamentünk a lakásba, és felforgattuk néhány ember életét. A legrosszabbkor történt az egész, a nagyszülők ugyanis éppen aznap repültek Dublinba a másik fiukhoz. Így aztán gyorsan meg kellett szervezni az én kórházba szállításomat, az ő reptérre fuvarozásukat, és Pirinkó felügyeletét. Nem volt egyszerű, de végül minden megoldódott. Én kaptam egy csinos bokarögzítőt, mivel "csak" szalaghúzódásom lett. Hat hétig kell ezt a kényelmes kis csizmát viselnem. Lehetőleg sokat kell pihennem, feküdnöm, úgyhogy most minden napra jön valaki segíteni. Pirinkó jól viseli, csak nem érti miért járok ilyen mókásan, és persze miért nem érek oda azonnal, ha ő "szólít". Pedig már éppen

Emlékszel? Egész héten esett az eső, és mi imádkoztunk, hogy csak azon az egy napon legyen jó idő. És az Ég kegyes volt, mint azóta oly' sokszor. Mennyi-mennyi esőfelhőt kergettünk már szét a szeretet erejével! Mert bár azóta is szerelemmel szeretlek, érzem ezt a még erősebb köteléket is. Hány és hány kalandunk volt. Barangoltunk az országban, hegyeket másztunk meg, elnyűttünk jó pár túracipőt. Megtanítottál biciklizni, hogy ezt is együtt csinálhassuk. És mennyi minden áll még előttünk! Hiszen lesz még újabb tíz és tíz és tíz és... Tudom, hogy jó lesz melletted megöregedni. Mert Te vagy az, akinek mindig jó a kezét fogni. "Köt a véred, köt a vérem: szeretőm vagy és testvérem. Köt a vérem, köt a véred: szeretőd vagyok s testvéred. ... Ha nem volnék, te sem volnál, én sem volnék, ha nem volnál. Vagyunk ketten két szép nyárfa, s búvunk egymás árnyékába." (Kányádi Sándor) (A képet Meszesán Erika készítette.)

Bizony, a kisbabák sírnak. Sírnak, ha éhesek, ha álmosak, fáradtak, de nem tudnak elaludni. Sírnak, ha odakoppintanak valamit a fejükhöz, ha beszorulnak az asztal alá vagy a kiságy rácsai közé. Pirinkó mostanában azért is üvölt, ha eltűnünk a látóteréből vagy nem történik azonnal az, amit ő akar. Igen, üvölt. Hangosan, mintha nyúznák és néha hosszú percekig zeng a ház. De elmúlik majd ez is, addig is türelmet kérünk a szomszédoktól és a gyenge idegzetű néniktől az utcán. Mert néha bizony a babakocsink is szirénázik. És nem, nem éheztetjük, nem bántalmazzuk, sőt. Szóval türelem vagy füldugó, mindkettő hatásos.

Megy ez, mint a karikacsapás. Hétfőre a második fogacska is kibújt. Na azért nem volt olyan egyszerű, mivel a hidegfront is éppen erre az éjszakára időzített. Szóval megszenvedtük, de leginkább szegény kis Pirinkó. Mert amíg mi szimplán nem aludtunk, illetve édes szendergésünkből másfél- kétóránként üvöltés rázott fel, addig ő bizonyára szenvedett is. Még azt sem hagyta, hogy masszírozzam az ínyét, pedig tudja, hogy az jó dolog, és szokta hagyni. Csak sírdogált az ölemben, néha szopizott, és nagy nehezen sikerült álomba ringatni. Most már napközben teljesen kezelhető, csak néha pityeredik el, de ez nem is biztos, hogy a fogacskák miatt van. Tud viszont harapni, és bár megmondtam neki, hogy "kidobom az ablakon", ha beleharap a cicimbe, csak vigyorgott. Szerencsére még nem csinálta, lehet hogy megértette.

Pirinkónak kint van az első foga hegye!!! Jobb alsó metsző. Valószínűleg ezért kelt fel éjjel szopizni, és ezért volt annyira nyűgös tegnap délután. Már csak 31 van hátra :-)

Az alma után a sütőtökkel kísérleteztünk, és azt kell mondjam a tök nálunk nagyon menő. Én is szeretem, és Pirinkó csak úgy falta. Cuppogott minden kanálon és szinte sürgetett, hogy adjam már gyorsabban. Egyelőre csak a levét kapta, legközelebb kap majd pürét is. Most azonban kap valami székletlazítót, mert a sok almától meg töktől berekedt szegénykém. Tegnap este nagy sírások közepette aludt el és nagyon tekergett, biztosan fájt a pocakja, de még ma reggel sem produkált semmit, úgyhogy most adok neki egy kis őszibarackot. A maradék töklét meg megiszom én. :-) Tegnap a védőnővel is megbeszéltem a dolgot, és nem volt kiakadva, hogy már elkezdtem hozzátáplálni. Igaz, hogy manapság mindenhol azt hallani, hogy féléves koráig csak anyatejet kapjon a baba. No de mit csináljon az ember lánya, ha már nincs elég tej? És különben is, Pirinkó az utóbbi napokban már szó szerint kinézte a szánkból a kaját. A legjobb a hétvégi fagyizás volt. Csak beszaladtunk a Pólusba, mert elfogyott az éjszakára h

Hordozom. Hordoztam 9 hónapig a testemben, természetesnek tekintem, hogy igényli a testkontaktus, így most is hordozom, csak már kívül. Szerintem annyira egyértelmű. A kultúránk tele van ringató- és altató dalokkal, ölbéli játékokkal. Miért akarjuk hát rácsok közé kényszeríteni azt a kis lényt, aki majomszeretettel csimpaszkodik rajtunk? Van Nandu kendőnk, amit Orsiéktól örököltünk, és van egy Tündérputtonyunk, aminek a színét mi választhattuk. Mindkettőt nagyon szeretjük. A kendő olyan rusztikus, és sokféleképpen variálható. A mei-tai pedig roppant praktikus, kis helyen elfér, és Macnak is tetszik. Pirinkó pedig imádja mindkettőt, meglátja, hogy kötözöm magamra és már örül. Megkérdezem tőle, hogy jön-e a zsebibe, ő pedig szinte repül hozzám. Van, hogy nyűgös és nem tud az ágyában aludni, van amikor egyszerűen csak igényli, hogy ölben legyen és van, amikor nekem kényelmesebb pl. vásárlásnál vagy tömegközlekedésen. Tegnap voltunk tanfolyamon is, így most már csípőn és háton is merem hor

Tegnap kapott először almát. Nem tudom ízlik-e neki, mert nagyon fintorog, de a kanál nagyon érdekli és sírni kezd, ha abbahagyom az etetését. Egyelőre csak a levéből adtam neki, de ma már kapott a reszelékből is. Éééés!!! Ma átfordult a hátáról a hasára. Már régóta gyakorolja, és végre sikerült neki. Éppen vasaltam, és csak fél szemmel néztem, amikor észrevettem, hogy nagyon erőlködik valamin. Annyira cuki, mert az előkéjébe kapaszkodva próbálja áthúzni magát, de a lényeg a siker. Annyira örül magának. Most akárhányszor megfordítom, mindig visszafordul.

... , hogy ritkán írok mostanában. Végre megjött a tavasz, és mi legalább napi 4-5 órát kint vagyunk a levegőn. Vagy rójuk a köröket és barátkozunk, vagy a kertben bogarászok, olvasgatok, amíg Pirinkó durmol a kocsiban. Nehéz volt visszaszoktatni a babakocsiba, annyira megszokta, hogy a séta kendőben vagy mei-taiban történik. De most már túl nehéz nekem az elöl hordozáshoz, hátul pedig még csak egyszer próbáltam itthon, igaz, tetszett neki, de egyedül még nem merem kipróbálni. A séta elején még szemezünk, beszélgetünk vagy játszik valamivel, aztán ha látom, hogy álmosodik, hasra teszem és pár perc múlva már alszik is. Így mostanában délelőtt és délután is legalább 2-2 órát alszik, és a fennmaradó időben sokkal jobban elvan. Persze szórakoztatni azért kell. Sokat hallgatunk zenét: klasszikusokat vagy népzenét, na jó néha rockot is, és énekelünk neki vagy táncolunk vele. Esténként Apával tornázik, gyakorolják a fordulásokat, ami segítséggel prímán megy, kíváncsi vagyok mikor csinálja meg

Most alszik. Édesen durmol a babakocsiban, természetesen a hasán fekve, mint mindig. No de éjjel!? Általában 1/2 9 - 9 körül fürdetjük, aztán kap vacsorát és alvás. Ő ezt sajnos nem mindig gondolja így, pedig igyekszünk kellőképpen lefárasztani estére. Evés közben szépen be is ájul, de mire betenném az ágyába kipattannak a szemei, és mintha reggel lenne elkezd vigyorogni és dumálni. Ekkor elkezdődik az altatási ceremónia. Beteszem az ágyába, szájába a cumit, simizem a fejét, énekelek, mesélek és tömködöm vissza a cumiját. Látom, hogy fáradt és szépen megkérem, hogy csukja be a szemét, és aludjon. Néha szerencsénk van, és 10 perc után elalszik, néha nincs és ringatnom kell még vagy 20-30 percig. Néha pedig nagyon-nagyon szerencsétlenek vagyunk és 1/2 1-ig tart a hacacáré. Ilyenkor persze már olyan fáradt, hogy csak üvölteni tud. Illetve néhány percig nevetgél, játszik, majd üvöltés. Most fogjuk a fogzásra? Lehet. Néhány hete mindenhonnan nyál folyik belőle, és csak a rágható játékok érd

Miért keseregtek a hó miatt? Hiszen láthatjátok, már el is olvadt. Miért nem vetitek le szürke, téli arcotok? Miért nem érzitek? Hiszen hallani a madarak énekében. Érezni a szél illatában. Hajoljatok közel egy fához, és meghalljátok: élet sarjad benne. Nézzétek: a bokrok rügyei már hasasodnak, mint a várandós asszonyok. Vegyetek a kezetekbe egy marék nedves földet, és érezni fogjátok. Hiszen tudnotok kell, minden évben eljön. Mosolyt és rügyet fakaszt, új életet ad.

A megjegyzésekre, de nem enged a rendszer. Szóval köszönöm, hogy olvastok, és jól esik, hogy még szóra is méltattok, igyekszem megtalálni és kijavítani a hibát.

Abból most nagyon sok kell. Mert Pirinkó két napja extra nyűgös, keveset alszik, és állandóan látni, hallani, tapintani akar. Engem. Mert este beájul evés után, leteszem az ágyába, félóra múlva üvöltve ébred és csak ringatva tud elaludni. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy magam mellé tegyem, és tegnap nem is tudtam ellenállni. Mert reggel most már korábban ébred, mint én. Szeretnék még kicsit szundítani, de mosolyognom, szórakoztatnom, etetnem, öltöztetnem kell. És közben elfelejtek reggelizni, nem mosakszom meg, és délig pizsamában rohangászok a konyha, a fürdő és a gyerek között. Mégsem cserélnék senkivel a világon, mert amikor gurgulázva nevet, ha a nyakába csókolok, minden mást elfelejtek.

...ma sehova. Vagyis délután sétáltunk egy picit, de mivel már nem nagyon sütött a nap, fújt a szél és a hófelhők is gyülekeztek, hamar hazajöttünk. Pedig izgalmasnak ígérkezett a mai délután. Azt terveztük, hogy bemegyünk Pirinkóval a munkatársaimhoz és mivel Apa is ott dolgozik a közelben, oda is átmegyünk és együtt jövünk majd haza. Szépen indult a nap. Pirinkó vidám volt, a nap sütött, időben elkészültem mindennel amit beterveztem. Aztán elkezdtem készülődni, hogy szopi után már indulhassunk is. Bepakoltam a szokásos túlélő készletet az új hátizsákomba, sminkeltem (nehogy már azt mondják le vagyok pukkanva), éppen kiválasztottam miben fogok menni, amikor Pirinkó éktelen ordításba kezdett. Minden átmenet nélkül torkaszakadtából üvöltött, mintha fájna neki valami. Gyorsan levetkőztettem, közben próbáltam nyugtatgatni, kerestem mi lehet a baj. Megmértem a lázát, masszíroztam, próbáltam fürdetni, de csak még jobban sírt. Ilyenkor eléggé kétségbe tudok esni, pedig legbelül azért érzem,

Vagyis Mac, aki a becsületes nevén Szilárd, megkért, hogy ne nevezzem mindig Apának. Igaza van, végül is nem az apám :-). Szóval, csak hogy mindenki tudja, ha Macról vagy Szilárdról írok, akkor az Pirinkó Apája, az én hites férjem.

Csütörtökön útra keltünk, hogy meglátogassuk a vámoscsaládi nagyszülőket. Ez volt az első nagy utazásunk Pirinkóval, így nem kis izgalommal vágtunk neki az előttünk álló több mint 200 kilométernek. Természetesen becsomagoltuk a fél háztartást, több váltás ruhát minden napra, a kedvenc játékokat és még a játszószőnyeget is. A babakocsiról végül úgy döntöttünk, itthon marad, de nem is bántuk, a hétvégén nem volt éppen kellemes az időjárás Vas megyében. Hogy elkerüljük a nagy budapesti dugókat, jókor reggel elindultunk. Ez azért is bizonyult jó ötletnek, mivel Pirinkó délelőtt legtöbbször alszik. Kicsit ugyan felélénkült a kora reggeli szopizás után, miközben öltöztettem hangoskodott és örült, hogy nem kell aludnia, de még ki sem értünk a városból, már mélyen szundizott. Néha felébredt ugyan pár percre, de rögtön aludt is tovább. A nagyszülők és Adrienn, Pirinkó keresztanyja már izgatottan vártak minket. Még babaágyat is szereztek a szomszédból, így mindenki kényelmesen tudott éjjel aludn

Kibújtak a tulipánok, már 3-4 centis hegyes kis karóként állnak ki a földből. A cinkék már nem "kiscipőért" kiabálnak, hanem azt harsogják: nyitnikék! És valóban, kitárom az ablakokat és csak szívom magamba az energiát. A ragyogó napsütésben akár több órát is sétálhatunk Pirinkóval, és már nem kell csizma és nagykabát, séta közben pedig a sapka és a sál is a babakocsi aljába kerül. Az emberek is kedvesebbek, mosolyognak és nekem is barátkozós hangulatom lett, így leszólítottam egy másik babakocsis anyukát. Együtt sétáltunk egy nagyot, jót beszélgettünk, a lányok pedig édesen szundikáltak. Holnap, ha nem esik az eső, elkezdem rendbe tenni a kertet, elgereblyézem az avart, hátha a krókuszok is előbukkanak. Ha pedig mégis esik? Akkor sem csüggedek. Érzem, végérvényesen itt a tavasz.

Mondhatnám, hogy még tervben sem volt Pirinkó, amikor először hallottam a mosható nadrágpelenkáról, de ez így nem igaz. Ő ugyanis mindig tervben volt, mert amióta csak az eszemet tudom, mindig is akartam gyereket. De most nem erről akarok írni, hanem a pelusainkról. Szívügyem a környezetvédelem. Szigorúan szelektálom a hulladékot, amire már a családom egy-két tagját és a lépcsőházban lakókat is sikerült valamennyire rászoktatni. Környezetbarát tisztító- és mosószereket használunk. Nem vásárolunk fölöslegesen csomagolóanyagokat, és megpróbálunk a lehetőségekhez mérten energiatakarékosan élni. Nagy álmunk egy ökoház. Így aztán számomra egyértelmű volt, hogy nem szeretnénk még egy-két tonna szemetet kitermelni a pelenkákkal, ezért amikor végre várandós lettem belevettem magam a mosható pelenkák utáni kutatásba. Sok-sok évvel ezelőtt, még csak a monapelről hallottam, ezzel kezdtem tehát a kutatást. Osztottam-szoroztam, fórumokat böngésztem, míg ráakadtam a legjobb oldalra, ami a mosható p

Pirinkó oltást kapott. Nem nagy ügy, gondoltam, az első kettőt is tök jól viselte. Most azonban már délután láttam, hogy nincs jól. Sehol nem érezte jól magát, csak rajtam, ezért egész este kendőztünk. Nyűgös volt és sokat aludt. Aztán amikor fürdés közben is elpityeredett, már tudtam, nehéz éjszakánk lesz. Az esti etetés után sokáig ringattam, énekeltem neki, mire végre elaludt, de a biztonság kedvéért magam mellé vettem. Éjjel kettőkor felébredtem, megtapogattam, és éreztem, hogy ez a gyerek bizony meleg. Mire nagy nehezen kihámoztam az éjszakai szerelésből (hálózsák, pizsama, body, pelus), természetesen teljesen felébredt, és örült, hogy reggel van. Nem úgy viselkedett, mint egy lázas gyerek, mosolygott, és elmesélte az álmát. Közben a lázmérő dolgozott, de végül is nem volt vészes a helyzet, csak hőemelkedés. Azért biztos, ami biztos alapon kapott egy kúpot. Na ennek már nem örült túlságosan. Gondoltam, hogy a kúp majd elnyomja egy kicsit, de tévedtem. Az éjszaka további részében m

- És mi lesz a kislányotok neve? - Piroska. - Na jó, de most komolyan. - Micsoda? Hát ezt meg honnan szedtétek? - Na ne! Ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekkel szembesültünk, szembesülünk mind a mai napig. Értetlenül fogadta a családunk, látom a döbbenetet az ismeretlenek arcán. Aztán egy-két másodperc után elmosolyodnak, és megjegyzik, hogy "egész jó név", végül is. Van azért pozitív visszajelzés is. A szülészorvos rögtön azt mondta, hogy milyen jó kis név. Nemrég, amikor ultrahangra vittem Pirinkót, az ottani doktornéni is odavolt, hogy milyen szép magyar neve van. Az tény, hogy mindenhol megjegyeznek minket, és néha már engem is Piroskának hívnak. Mint ahogy az is valószínűsíthető, hogy ilyen nevű kislány nem lesz még egy az óvodában, iskolában. Most már persze a családunk is elfogadta. Naná! Hiszen odavannak érte. Már nagyon régen eldöntöttük, hogy minden gyermekünk egy keresztnevet fog kapni. Megvannak a fiú- és a lánynév verzióink, csak a sorrenden szoktunk variálni. Íg

Pirinkónak: "Te lennél az első helyezett a fognélküli nők szépségversenyén."

Ahol nyári hajnalokon rigófüttyre ébredsz. Télen lesed a cinkéket, akik hálásan eszegetik a madáretetőben elhelyezett finom falatokat. Ahol jóbarátod a boltos, a hentessel megbeszélheted a vasárnapi ebédet. A piacon megismernek az árusok, és nemcsak vásárolni jársz oda, hanem beszélgetni is. A szomszéd utcában van a kedvenc bringaboltod. Ahol nagyokat sétálhatsz, és friss levegőt szívhatsz. Ahol nemcsak a közvetlen szomszédodat ismered, hanem a negyedik, ötödik házban lakókat is. Ahol az emberek köszönnek egymásnak, mert egy utcában laknak. Van Pátria Egyesület, Sport Klub és Közösségi Ház szuper programokkal. A templom mellett csodás játszótér és hatalmas park. Ahol otthonra leltünk, és itt élünk immár hat és fél éve: Pestújhelyen.

"Megjöttem itt vagyok, éppen körülnézek, S egy ismerős szempárt megismerni vélek. Hívogató élmény, érzem, hogy közeleg, Segítsetek kérlek hadd menjek közelebb. S egy halk szavú asszony meghallván a vágyam, Apa pocakjára odafektet lágyan. Hogy míg átöleli piciny hasonmását, boldogan hallgassam szíve dalolását. Meleg tenyerével símogatja bőrőm, ha elszenderednék, most Ő lenne az őrőm. Megpihen a test és ünnepel a lélek, Gondolatban Anya festett ilyen képet. Olyan jó így együtt feküdni az ágyban, Mama pocakjában ilyen álmot láttam. Békés biztonságban indul földi létem, Hálásan köszönöm csendes születésem." Ezt a verset, Edótól, a régi Matávos főnökünktől kaptuk, amikor Piroska megszületett.

Csak magadhoz húzod az éhesen tátogó gyermeket, és már ömlik is a szájába az édes lé. Mindketten megkönnyebbültök békésen összebújva a kanapén. Ő elalszik, Te pedig mosolyogsz, és hálát adsz minden pillanatért, amit vele tölthetsz. Igen, ilyen egyszerű és csodás dolog a szoptatás. DE. Sajnos néha mégis nagyon nehéz. Mert ő az első gyermeked, és időnként elbizonytalanodsz. Megszületése után néhány perccel rögtön szoptatni kezdtem Pirinkót, és ő nagyon ügyes volt. Pár napig "csak" előtejem volt, de ez tökéletesen elég volt neki. Aztán megindult a tej, és én nagyon boldog voltam, még akkor is, ha annyira fájt, hogy a karomat alig bírtam felemelni. Sosem voltam egy "csecses-begyes" menyecske, de mindig is szoptatni akartam a gyermekem, és tisztában voltam azzal, hogy nem a mell méretén múlik, mennyi teje van az embernek. Mindenféle példákat láttam korábban: nagymellű egyáltalán nem szoptató, és kismellű 3 évig szoptató anyákat is. Amikor hazajöttünk a kórházból Pi

2009. október 31. - 3600 g, 58 cm 2009. november 4. - 3360 g 2009. december 1. - 4240 g, 56 cm (nem, nem ment össze, a kórházban elmérték) 2009. december 15. - 4720 g, 58 cm 2010. január 8. - 5360 g, 61 cm 2010. február 2. - 5810 g, 63 cm 2010. február 16. - 6050 g 2010. március 2. - 6150 g (kétségbe estem, és elkezdtem "tömni") 66 cm 2010. március 16. - 6490 g (a "tömés" eredményesnek bizonyult) 2010. március 31. - 6700 g, 68 cm 2010. május 21. - 7500 g, 69 cm 2010. július 15. - 8080 g, 71 cm

Szeret: Anyával összebújva aludni. Apa kezébe kapaszkodni fürdés közben. Pelenka nélkül kapálózni. Sok-sok puszit kapni. A konyhában a hordozóban ülni, és anyának magyarázni, hogyan kell főzni. A nappaliban a lámpáról lógó pillangókat bámulni. Kendőbe kötve sétálni. Apával táncolni. Anya olykor butácska dalait hallgatni, és hozzá vokálozni. Nem szeret: Öltözködni. Teliholdas éjszakán aludni. Cumisüvegből enni. Vizet inni. Sokáig egyedül lenni.

Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy először találkozhattunk várva várt kislányunkkal, Piroskával. Azóta minden sokkal bonyolultabb és mégis egyszerű. Egyszerű, mert ő irányít, mint egy kis karmester, mi pedig végrehajtjuk az utasításait. Amikor még nem volt gyerekünk, unalmas téli estéken sokat beszéltünk arról, hogyan fogjuk majd nevelni. Most pedig megtapasztaljuk, hogy a gyermek formál minket szülővé. Unalmas téli esték?! Nos ez már a múlté. Azt hiszem ezt a fogalmat hosszú időre törölhetjük a szótárunkból. Mint ahogyan nincsenek többé egyvégtében elolvasott könyvek, csendben eltöltött hosszú órák kettesben, hajnalig tartó beszélgetések néhány pohár bor mellett. Van viszont valami, ami mindezekért kárpótol: Pirinkó mosolya.