Maricka családja

Hordozom. Hordoztam 9 hónapig a testemben, természetesnek tekintem, hogy igényli a testkontaktus, így most is hordozom, csak már kívül. Szerintem annyira egyértelmű. A kultúránk tele van ringató- és altató dalokkal, ölbéli játékokkal. Miért akarjuk hát rácsok közé kényszeríteni azt a kis lényt, aki majomszeretettel csimpaszkodik rajtunk? Van Nandu kendőnk, amit Orsiéktól örököltünk, és van egy Tündérputtonyunk, aminek a színét mi választhattuk. Mindkettőt nagyon szeretjük. A kendő olyan rusztikus, és sokféleképpen variálható. A mei-tai pedig roppant praktikus, kis helyen elfér, és Macnak is tetszik. Pirinkó pedig imádja mindkettőt, meglátja, hogy kötözöm magamra és már örül. Megkérdezem tőle, hogy jön-e a zsebibe, ő pedig szinte repül hozzám. Van, hogy nyűgös és nem tud az ágyában aludni, van amikor egyszerűen csak igényli, hogy ölben legyen és van, amikor nekem kényelmesebb pl. vásárlásnál vagy tömegközlekedésen. Tegnap voltunk tanfolyamon is, így most már csípőn és háton is merem hor

Tegnap kapott először almát. Nem tudom ízlik-e neki, mert nagyon fintorog, de a kanál nagyon érdekli és sírni kezd, ha abbahagyom az etetését. Egyelőre csak a levéből adtam neki, de ma már kapott a reszelékből is. Éééés!!! Ma átfordult a hátáról a hasára. Már régóta gyakorolja, és végre sikerült neki. Éppen vasaltam, és csak fél szemmel néztem, amikor észrevettem, hogy nagyon erőlködik valamin. Annyira cuki, mert az előkéjébe kapaszkodva próbálja áthúzni magát, de a lényeg a siker. Annyira örül magának. Most akárhányszor megfordítom, mindig visszafordul.

... , hogy ritkán írok mostanában. Végre megjött a tavasz, és mi legalább napi 4-5 órát kint vagyunk a levegőn. Vagy rójuk a köröket és barátkozunk, vagy a kertben bogarászok, olvasgatok, amíg Pirinkó durmol a kocsiban. Nehéz volt visszaszoktatni a babakocsiba, annyira megszokta, hogy a séta kendőben vagy mei-taiban történik. De most már túl nehéz nekem az elöl hordozáshoz, hátul pedig még csak egyszer próbáltam itthon, igaz, tetszett neki, de egyedül még nem merem kipróbálni. A séta elején még szemezünk, beszélgetünk vagy játszik valamivel, aztán ha látom, hogy álmosodik, hasra teszem és pár perc múlva már alszik is. Így mostanában délelőtt és délután is legalább 2-2 órát alszik, és a fennmaradó időben sokkal jobban elvan. Persze szórakoztatni azért kell. Sokat hallgatunk zenét: klasszikusokat vagy népzenét, na jó néha rockot is, és énekelünk neki vagy táncolunk vele. Esténként Apával tornázik, gyakorolják a fordulásokat, ami segítséggel prímán megy, kíváncsi vagyok mikor csinálja meg

Most alszik. Édesen durmol a babakocsiban, természetesen a hasán fekve, mint mindig. No de éjjel!? Általában 1/2 9 - 9 körül fürdetjük, aztán kap vacsorát és alvás. Ő ezt sajnos nem mindig gondolja így, pedig igyekszünk kellőképpen lefárasztani estére. Evés közben szépen be is ájul, de mire betenném az ágyába kipattannak a szemei, és mintha reggel lenne elkezd vigyorogni és dumálni. Ekkor elkezdődik az altatási ceremónia. Beteszem az ágyába, szájába a cumit, simizem a fejét, énekelek, mesélek és tömködöm vissza a cumiját. Látom, hogy fáradt és szépen megkérem, hogy csukja be a szemét, és aludjon. Néha szerencsénk van, és 10 perc után elalszik, néha nincs és ringatnom kell még vagy 20-30 percig. Néha pedig nagyon-nagyon szerencsétlenek vagyunk és 1/2 1-ig tart a hacacáré. Ilyenkor persze már olyan fáradt, hogy csak üvölteni tud. Illetve néhány percig nevetgél, játszik, majd üvöltés. Most fogjuk a fogzásra? Lehet. Néhány hete mindenhonnan nyál folyik belőle, és csak a rágható játékok érd

Miért keseregtek a hó miatt? Hiszen láthatjátok, már el is olvadt. Miért nem vetitek le szürke, téli arcotok? Miért nem érzitek? Hiszen hallani a madarak énekében. Érezni a szél illatában. Hajoljatok közel egy fához, és meghalljátok: élet sarjad benne. Nézzétek: a bokrok rügyei már hasasodnak, mint a várandós asszonyok. Vegyetek a kezetekbe egy marék nedves földet, és érezni fogjátok. Hiszen tudnotok kell, minden évben eljön. Mosolyt és rügyet fakaszt, új életet ad.

A megjegyzésekre, de nem enged a rendszer. Szóval köszönöm, hogy olvastok, és jól esik, hogy még szóra is méltattok, igyekszem megtalálni és kijavítani a hibát.

Abból most nagyon sok kell. Mert Pirinkó két napja extra nyűgös, keveset alszik, és állandóan látni, hallani, tapintani akar. Engem. Mert este beájul evés után, leteszem az ágyába, félóra múlva üvöltve ébred és csak ringatva tud elaludni. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy magam mellé tegyem, és tegnap nem is tudtam ellenállni. Mert reggel most már korábban ébred, mint én. Szeretnék még kicsit szundítani, de mosolyognom, szórakoztatnom, etetnem, öltöztetnem kell. És közben elfelejtek reggelizni, nem mosakszom meg, és délig pizsamában rohangászok a konyha, a fürdő és a gyerek között. Mégsem cserélnék senkivel a világon, mert amikor gurgulázva nevet, ha a nyakába csókolok, minden mást elfelejtek.

...ma sehova. Vagyis délután sétáltunk egy picit, de mivel már nem nagyon sütött a nap, fújt a szél és a hófelhők is gyülekeztek, hamar hazajöttünk. Pedig izgalmasnak ígérkezett a mai délután. Azt terveztük, hogy bemegyünk Pirinkóval a munkatársaimhoz és mivel Apa is ott dolgozik a közelben, oda is átmegyünk és együtt jövünk majd haza. Szépen indult a nap. Pirinkó vidám volt, a nap sütött, időben elkészültem mindennel amit beterveztem. Aztán elkezdtem készülődni, hogy szopi után már indulhassunk is. Bepakoltam a szokásos túlélő készletet az új hátizsákomba, sminkeltem (nehogy már azt mondják le vagyok pukkanva), éppen kiválasztottam miben fogok menni, amikor Pirinkó éktelen ordításba kezdett. Minden átmenet nélkül torkaszakadtából üvöltött, mintha fájna neki valami. Gyorsan levetkőztettem, közben próbáltam nyugtatgatni, kerestem mi lehet a baj. Megmértem a lázát, masszíroztam, próbáltam fürdetni, de csak még jobban sírt. Ilyenkor eléggé kétségbe tudok esni, pedig legbelül azért érzem,

Vagyis Mac, aki a becsületes nevén Szilárd, megkért, hogy ne nevezzem mindig Apának. Igaza van, végül is nem az apám :-). Szóval, csak hogy mindenki tudja, ha Macról vagy Szilárdról írok, akkor az Pirinkó Apája, az én hites férjem.

Csütörtökön útra keltünk, hogy meglátogassuk a vámoscsaládi nagyszülőket. Ez volt az első nagy utazásunk Pirinkóval, így nem kis izgalommal vágtunk neki az előttünk álló több mint 200 kilométernek. Természetesen becsomagoltuk a fél háztartást, több váltás ruhát minden napra, a kedvenc játékokat és még a játszószőnyeget is. A babakocsiról végül úgy döntöttünk, itthon marad, de nem is bántuk, a hétvégén nem volt éppen kellemes az időjárás Vas megyében. Hogy elkerüljük a nagy budapesti dugókat, jókor reggel elindultunk. Ez azért is bizonyult jó ötletnek, mivel Pirinkó délelőtt legtöbbször alszik. Kicsit ugyan felélénkült a kora reggeli szopizás után, miközben öltöztettem hangoskodott és örült, hogy nem kell aludnia, de még ki sem értünk a városból, már mélyen szundizott. Néha felébredt ugyan pár percre, de rögtön aludt is tovább. A nagyszülők és Adrienn, Pirinkó keresztanyja már izgatottan vártak minket. Még babaágyat is szereztek a szomszédból, így mindenki kényelmesen tudott éjjel aludn