2010. március 31., szerda

Az én kis zsebibabám

Hordozom. Hordoztam 9 hónapig a testemben, természetesnek tekintem, hogy igényli a testkontaktus, így most is hordozom, csak már kívül. Szerintem annyira egyértelmű. A kultúránk tele van ringató- és altató dalokkal, ölbéli játékokkal. Miért akarjuk hát rácsok közé kényszeríteni azt a kis lényt, aki majomszeretettel csimpaszkodik rajtunk?
Van Nandu kendőnk, amit Orsiéktól örököltünk, és van egy Tündérputtonyunk, aminek a színét mi választhattuk. Mindkettőt nagyon szeretjük. A kendő olyan rusztikus, és sokféleképpen variálható. A mei-tai pedig roppant praktikus, kis helyen elfér, és Macnak is tetszik. Pirinkó pedig imádja mindkettőt, meglátja, hogy kötözöm magamra és már örül. Megkérdezem tőle, hogy jön-e a zsebibe, ő pedig szinte repül hozzám. Van, hogy nyűgös és nem tud az ágyában aludni, van amikor egyszerűen csak igényli, hogy ölben legyen és van, amikor nekem kényelmesebb pl. vásárlásnál vagy tömegközlekedésen.
Tegnap voltunk tanfolyamon is, így most már csípőn és háton is merem hordozni. Könnyebb lesz így a házimunka, hiszen mindkét kezem szabad. Háton pedig Mac viszi majd, szóval irány az erdő!

2010. március 28., vasárnap

Pirinkó fejlődik

Tegnap kapott először almát. Nem tudom ízlik-e neki, mert nagyon fintorog, de a kanál nagyon érdekli és sírni kezd, ha abbahagyom az etetését. Egyelőre csak a levéből adtam neki, de ma már kapott a reszelékből is.
Éééés!!! Ma átfordult a hátáról a hasára. Már régóta gyakorolja, és végre sikerült neki. Éppen vasaltam, és csak fél szemmel néztem, amikor észrevettem, hogy nagyon erőlködik valamin. Annyira cuki, mert az előkéjébe kapaszkodva próbálja áthúzni magát, de a lényeg a siker. Annyira örül magának. Most akárhányszor megfordítom, mindig visszafordul.

2010. március 26., péntek

Jó okom van rá...

... , hogy ritkán írok mostanában. Végre megjött a tavasz, és mi legalább napi 4-5 órát kint vagyunk a levegőn. Vagy rójuk a köröket és barátkozunk, vagy a kertben bogarászok, olvasgatok, amíg Pirinkó durmol a kocsiban.
Nehéz volt visszaszoktatni a babakocsiba, annyira megszokta, hogy a séta kendőben vagy mei-taiban történik. De most már túl nehéz nekem az elöl hordozáshoz, hátul pedig még csak egyszer próbáltam itthon, igaz, tetszett neki, de egyedül még nem merem kipróbálni.
A séta elején még szemezünk, beszélgetünk vagy játszik valamivel, aztán ha látom, hogy álmosodik, hasra teszem és pár perc múlva már alszik is. Így mostanában délelőtt és délután is legalább 2-2 órát alszik, és a fennmaradó időben sokkal jobban elvan.
Persze szórakoztatni azért kell. Sokat hallgatunk zenét: klasszikusokat vagy népzenét, na jó néha rockot is, és énekelünk neki vagy táncolunk vele. Esténként Apával tornázik, gyakorolják a fordulásokat, ami segítséggel prímán megy, kíváncsi vagyok mikor csinálja meg egyedül is.
Jól eltelnek hát a napjaink. Igaz, hogy a lakás szalad, főzni csak este tudok, amikor Mac hazaér, de azért még minden nap volt meleg étel és mindenkinek van tiszta, vasalt ruhája. Szóval megvagyunk.

Pirinkó és az alvás

Most alszik. Édesen durmol a babakocsiban, természetesen a hasán fekve, mint mindig. No de éjjel!?
Általában 1/2 9 - 9 körül fürdetjük, aztán kap vacsorát és alvás. Ő ezt sajnos nem mindig gondolja így, pedig igyekszünk kellőképpen lefárasztani estére. Evés közben szépen be is ájul, de mire betenném az ágyába kipattannak a szemei, és mintha reggel lenne elkezd vigyorogni és dumálni. Ekkor elkezdődik az altatási ceremónia. Beteszem az ágyába, szájába a cumit, simizem a fejét, énekelek, mesélek és tömködöm vissza a cumiját. Látom, hogy fáradt és szépen megkérem, hogy csukja be a szemét, és aludjon. Néha szerencsénk van, és 10 perc után elalszik, néha nincs és ringatnom kell még vagy 20-30 percig. Néha pedig nagyon-nagyon szerencsétlenek vagyunk és 1/2 1-ig tart a hacacáré. Ilyenkor persze már olyan fáradt, hogy csak üvölteni tud. Illetve néhány percig nevetgél, játszik, majd üvöltés.
Most fogjuk a fogzásra? Lehet. Néhány hete mindenhonnan nyál folyik belőle, és csak a rágható játékok érdeklik: rágókák, kemény csörgők és az ujjak, a sajátjai és a mieink, de már nem szopizza, hanem rágja azokat is. Próbálok neki chamomillát adni, néha hat, néha fabatkát sem ér. Tegnap éjjel például semmi nem használt. Már mindhárman a végkimerültség határán álltunk, Mac bejött érte, és sikerült elaltatnia a babakocsiban. Aztán kicsempésztük, és aludt szépen reggel hatig.

2010. március 12., péntek

De igen, tavasz!

Miért keseregtek a hó miatt? Hiszen láthatjátok, már el is olvadt. Miért nem vetitek le szürke, téli arcotok? Miért nem érzitek? Hiszen hallani a madarak énekében. Érezni a szél illatában. Hajoljatok közel egy fához, és meghalljátok: élet sarjad benne. Nézzétek: a bokrok rügyei már hasasodnak, mint a várandós asszonyok. Vegyetek a kezetekbe egy marék nedves földet, és érezni fogjátok.
Hiszen tudnotok kell, minden évben eljön. Mosolyt és rügyet fakaszt, új életet ad.

2010. március 11., csütörtök

Reagálnék...

A megjegyzésekre, de nem enged a rendszer.
Szóval köszönöm, hogy olvastok, és jól esik, hogy még szóra is méltattok, igyekszem megtalálni és kijavítani a hibát.

Türelem

Abból most nagyon sok kell.
Mert Pirinkó két napja extra nyűgös, keveset alszik, és állandóan látni, hallani, tapintani akar. Engem.
Mert este beájul evés után, leteszem az ágyába, félóra múlva üvöltve ébred és csak ringatva tud elaludni. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy magam mellé tegyem, és tegnap nem is tudtam ellenállni.
Mert reggel most már korábban ébred, mint én. Szeretnék még kicsit szundítani, de mosolyognom, szórakoztatnom, etetnem, öltöztetnem kell. És közben elfelejtek reggelizni, nem mosakszom meg, és délig pizsamában rohangászok a konyha, a fürdő és a gyerek között.
Mégsem cserélnék senkivel a világon, mert amikor gurgulázva nevet, ha a nyakába csókolok, minden mást elfelejtek.

2010. március 10., szerda

Szóval nem mentünk...

...ma sehova. Vagyis délután sétáltunk egy picit, de mivel már nem nagyon sütött a nap, fújt a szél és a hófelhők is gyülekeztek, hamar hazajöttünk.
Pedig izgalmasnak ígérkezett a mai délután. Azt terveztük, hogy bemegyünk Pirinkóval a munkatársaimhoz és mivel Apa is ott dolgozik a közelben, oda is átmegyünk és együtt jövünk majd haza. Szépen indult a nap. Pirinkó vidám volt, a nap sütött, időben elkészültem mindennel amit beterveztem. Aztán elkezdtem készülődni, hogy szopi után már indulhassunk is. Bepakoltam a szokásos túlélő készletet az új hátizsákomba, sminkeltem (nehogy már azt mondják le vagyok pukkanva), éppen kiválasztottam miben fogok menni, amikor Pirinkó éktelen ordításba kezdett. Minden átmenet nélkül torkaszakadtából üvöltött, mintha fájna neki valami. Gyorsan levetkőztettem, közben próbáltam nyugtatgatni, kerestem mi lehet a baj. Megmértem a lázát, masszíroztam, próbáltam fürdetni, de csak még jobban sírt. Ilyenkor eléggé kétségbe tudok esni, pedig legbelül azért érzem, nem lehet nagy baj, mégis szirénázó mentőautó és kórházi szoba lebegnek lelki szemeim előtt. Többször is próbáltam mellre tenni, de pár korty után kiköpte, és üvöltött tovább.
Nem tudom mennyi idő telt el így, talán 10-15 perc, ami nekem óráknak tűnt. Végül csak megnyugodott és elkezdett szopizni, majd beájult, és aludt vagy másfél órát rajtam, meztelenül egy törülközőbe és egy takaróba bugyolálva.
Azóta minden rendben. Eszik, játszik, örült Apjának, amikor hazajött, most éppen alszik a kendőben.

2010. március 7., vasárnap

Apa

Vagyis Mac, aki a becsületes nevén Szilárd, megkért, hogy ne nevezzem mindig Apának. Igaza van, végül is nem az apám :-). Szóval, csak hogy mindenki tudja, ha Macról vagy Szilárdról írok, akkor az Pirinkó Apája, az én hites férjem.

A nagy utazás


Csütörtökön útra keltünk, hogy meglátogassuk a vámoscsaládi nagyszülőket. Ez volt az első nagy utazásunk Pirinkóval, így nem kis izgalommal vágtunk neki az előttünk álló több mint 200 kilométernek. Természetesen becsomagoltuk a fél háztartást, több váltás ruhát minden napra, a kedvenc játékokat és még a játszószőnyeget is. A babakocsiról végül úgy döntöttünk, itthon marad, de nem is bántuk, a hétvégén nem volt éppen kellemes az időjárás Vas megyében.
Hogy elkerüljük a nagy budapesti dugókat, jókor reggel elindultunk. Ez azért is bizonyult jó ötletnek, mivel Pirinkó délelőtt legtöbbször alszik. Kicsit ugyan felélénkült a kora reggeli szopizás után, miközben öltöztettem hangoskodott és örült, hogy nem kell aludnia, de még ki sem értünk a városból, már mélyen szundizott. Néha felébredt ugyan pár percre, de rögtön aludt is tovább.
A nagyszülők és Adrienn, Pirinkó keresztanyja már izgatottan vártak minket. Még babaágyat is szereztek a szomszédból, így mindenki kényelmesen tudott éjjel aludni.
Kicsit féltem, hogy az idegen környezet majd megzavarja és éjszakáznunk kell, de a sok új inger teljesen kimerítette, így gond nélkül elaludt.
A mama és a papa természetesen nem tudtak betelni vele, mi pedig kikapcsolódhattunk egy kicsit, hiszen az egész napos szórakoztatást most megoldották helyettünk. Pirinkó persze hálás közönség volt, mosolygott, bájolgott és sokat beszélgetett mindenkivel. Ráadásul csütörtök este megörvendeztetett minket is, és végre a sok-sok gyakorlás után átfordult hasról hátra. Nem mintha el lenne maradva a mozgásban, csak már régóta láttuk, hogy nagyon közel áll hozzá, de most sikerült neki először.
Szombaton dél körül indultunk visszafelé, így sajnos a hazaút már nem volt zökkenőmentes. A város szélétől hazáig majdnem egy órán át araszoltunk, amit Pirinkó már nagyon nehezen tűrt, pedig az összes dalt elénekeltem neki, ami eszembe jutott. Sose fogom megérteni, hogy szombat délután miért van ekkora dugó?! Nagy megkönnyebbülés volt, amikor végre bekanyarodtunk az utcánkba, és ahogy beléptünk az ajtón Pirinkó is megnyugodott, és békésen kivárta amíg kipakoltunk.
Minden gond nélkül zajlott hát az első nagy utazásunk, és mivel az én szüleim is távol élnek tőlünk, lesz még részünk hasonló élményekben.