Bejegyzések

28 hónap és 1 hét avagy ikreket szoptatni és már nem...

Előre szólok, hogy brutál hosszú lesz, és még így sem sikerült minden gondolatot kiírnom magamból, de az elválasztás azért valahol nekem is fájdalmas volt... Kezdem a végén, mert nem úgy és nem akkor ért véget, ahogyan terveztem, de végülis így egy hónap távlatából mondhatom, hogy sikerült, talán nagyobb sérülés nélkül elválasztani őket. Egy vizsgálat miatt 24 óráig ki kellett hagynom a szoptatást, de mivel már úgyis készültem rá, hogy elbúcsúzzunk, nem teketóriáztam. A vizsgálat előtti napon, ebéd után mondtam nekik, hogy nincs több cici, beteg, mesélek, énekelek alszunk. Ennek többször is nekifutottunk már korábban, voltak napok, amikor pár perc után hajlandóak voltak elengedni, és hozzámbújva elaludni. De ez most más volt, ők is érezték, és én is eltökélt voltam. Így aztán félóra zokogás, hiszti, pólótépés, ordítás következett. Peti kezdett fáradni, rajta már azt láttam, hogy hajlandó lenne elaludni, lefeküdt mellém a kanapéra. De Misó hajthatatlan volt, csak sírt és kiabált: de cic

EDEDÜÜÜL!!!

Kép
 Nos, igen. Közeleg a "terrible two", nálunk duplán is 🙃 Néha vicces, máskor úgy érzem, feladom, kész, vége, nincs több eszközöm. De a nap mindig lemegy, és másnap újra felkel, a felhők mögött pedig mindig süt... és egyéb közhelyek. Nincs mese, ezt a korszakot túl kell élni. Szerencse, hogy ritkán tör rájuk egyszerre. Természetükből adódóan, Misó az, aki borzasztóan bele tudja lovalni magát, hüppögésig, fuldoklásig tudja vinni. És az is vicces, ahogy Peti reagál minderre. Egy darabig tűri, elvonul játszani, aztán jó esetben odajön, és engem bánt, rossz esetben csinál valami irtó nagy rosszaságot. Nehogy már elfelejtsem, hogy ő is itt van 😉 Persze napjaink nagy része nem erről szól, bár az önállósodásra törekvés, és az öntudatra ébredés szinte minden tevékenységben jelen van. "Ededül" jönnek le a lépcsőn, hozzák a tejet a kakaóhoz, amibe "koszt" kell tenni 😁 "Ededül" akarnak vetkőzni, akkor is, ha nyakig kakisak 🙃 "Ededül" akarnak be

2020. Én azért szeretlek, de nem bánom, hogy véged

Kép
Alma Misó Fussunk! Hidegben is 😊 Igazából ez tilos...  Ők is olvasnak Anyalányalába ❤ Ffa - így mondják Szóval covid ide vagy oda, azért nem volt rossz évünk. Mondhatnám, a fejlődések idejét éltük, éljük.  Két kisbabából van immár két rosszcsont kisfiunk. Peti 12.7 kiló, 85 centi, rengeteg szót tud és kezd kis mondatokat összerakni. Misó 13.2 kiló 86 centi, iszonyat betyár, mindenhová felmászik, mindent meg akar szerezni, és hisztiiiiis. Amúgy tünemények, amikor éppen nem cincálják az idegeinket, olvadozunk, hogy mennyire cukik. Puszit adnak, magyaráznak, énekelnek, táncolnak. Misó is sokat kommunikál, de ő inkább szótagokat mond és mutogat. Vannak azért érthető szavai pl. Apa, Anya, Dédé (Dénest már az egész család így hívja 😊), alma, mivel nagyon szereti az almalevet. Aztán vannak babaszavai: tika (túrórudi), diga (bogyó, gabonapehely), meg vannak, amiket próbalunk a hangsúlyból vagy a mutogatásokból kitalálni. Sajnos ha nem megy, nagy bajban vagyunk. Misoka ugyanis dühös lesz, és

Eltelt egy év?

Bizony. Hihetetlennek tűnik. De kicsiken és nagyokon is látszik, hogy az elmúlt egy év nagyon nagy változást hozott az életünkben. Most itt ülök a két kis szuszogó között, akik már a mai mérés szerint nem is olyan kicsik. Peti 74 centiméter magas és 10.7 kiló, Misó szintén 74 centi, de kilókban "veri" a bátyját, 11.3. Látszik is rajta, érezzük is. Pedig szerintem kevesebbet eszik, de Petyusz az örökmozgó, egész nap meg sem áll, "tisztaapja". Nyilván többet éget. Amúgy tényleg nagyon hasonlít Szilárdra. Ugyanazok a huncut, fekete szemek, jó a humora már most, egy igazi bohóc. És egy perpetuum mobile 😁 Misóka, bár hamarabb indult el, szép kitartóan sétál, ha elesik feláll, általában cipel is valamit. Peti mindig rohan, pár nappal később követte öccsét a járásban, de neki kényelmesebb és persze gyorsabb, ha négykézláb mehet. Mindketten imádnak labdázni, ha labda van, minden van 😊 Petyusz már rúgni is próbálja. Dénes szerint nem igazi Keszei, ugyanis ő egyelőre a jo

Az elmúlt hónapok

Kép
Bevallom, szerettem volna az első 6 hét, aztán az első 3 hónap után is összefoglalót írni, de nem ment. Nem azért, mert nem volt megosztani való gondolatom, hanem egyszerűen mindig van valami... Most is ahogy belekezdtem a pötyögésbe, Kristóf (családi becenevén Misó) forgolódni kezdett mögöttem, lehet hogy pár mondat múlva felébred. Azért megpróbálom összefoglalni "röviden". Június 13-án, hihetetlen, hogy immár 7 hónapja és 1 hete, váltunk nagycsaláddá. Nagyjából voltak fogalmaink arról, hogy mi vár ránk, hiszen egyrészt mindketten nagycsaládból jövünk, másrészt vannak még ilyen elvetemült barátaink, rokonaink, akiktől példát vehettünk, sokszor testközelből is megélve, mit is jelent ez. Persze látogatóban lenni, illetve sok-sok évvel ezelőtti dolgokra visszaemlékezni kicsit más, mint megélni a mindennapokat, éjszakákat. Úgy tűnik a 4 gyermekünkből csak egynél volt olyan szerencsénk, hogy hagyott minket éjjel pihenni. Dénes volt az, aki persze kénytelen volt így tenni, különb

Nagycsaládos karácsony

Kép
Ez is eljött... Annyi átsírt gyermektelen karácsony után ma egy igazán hangos, fárasztó, de végül "mindenkiboldogéselégedett" napot tudhatunk magunk mögött. Most éjjel fél 11 van, az ikrek végre talán elaludtak. A többiek már rég durmolnak. "Csak én ülök ébren..." Hol is kezdjem? Tavaly karácsonykor örültem, ha két rosszullét között gyorsan főztem, sütöttem valamit, amiből vagy tudtam enni, vagy... December 27-én töltöttük a 12. terhességi hetet, és izgatottan vártuk a január 2-át, akkor volt időpontunk genetikai ultrahangra. Nagyjából akkor dőlt el, hogy igen ketten lesznek, és valószínűleg fiúk. Aztán huss, eltelt egy év, persze voltak csigalassú hetek, hónapok, írok majd erről is. Most itt vagyunk két féléves tündérmackóval. Tényleg tünemények, leszámítva egy-egy nehezebb éjszakát, fogzás, növekedési ugrások, frontok okozta őrületeket... Szóval eljött a karácsony, amit nagyon vártunk. Egyrészt az ünnep miatt, másrészt azért, mert régen voltunk ennyit együtt, és

2 hete és 4 napja

Ülök a konyhaasztalnál a kinyúlt, tejfoltos trikómban, kortyolgatom a kávémat. Reggel 9:30... kényelmes kismamaélet, ugye? Mozgalmas éjszakánk volt, vagy inkább siralmas? Lesz még pár ilyen, abban is biztos vagyok, csak most kicsit nehéz visszaállni erre az életmódra. De én akartam, mi akartuk Őket... Emlékszem anno Piroska születése után is ebbe próbáltam kapaszkodni. Én akartam őt... Vele is nehezek voltak az éjszakák. Aztán Dénes volt az álombaba, evett-aludt. Kristóf nagyjából ilyen, de tegnap éjjel valamiért ő is zaklatott volt. Lehet, hogy ő most jutott el odáig, hogy feldolgozza a születési traumát... Petikénk már első éjjel elkezdte. Szóval úgy volt, hogy megírom a szüléstörténetünket, ami eléggé traumatikus volt, úgyhogy innentől csak az olvassa, aki már nem tervez szülni, vagy bírja... Nekem muszáj kiírnom magamból, ez is a feldolgozás része. Június 13-án, mint minden csütörtökön professzori vizit volt. Majd ezután konzultáció, amikor is úgy döntöttek, a fiúknak kint a hely