Az elmúlt hónapok

Bevallom, szerettem volna az első 6 hét, aztán az első 3 hónap után is összefoglalót írni, de nem ment. Nem azért, mert nem volt megosztani való gondolatom, hanem egyszerűen mindig van valami... Most is ahogy belekezdtem a pötyögésbe, Kristóf (családi becenevén Misó) forgolódni kezdett mögöttem, lehet hogy pár mondat múlva felébred. Azért megpróbálom összefoglalni "röviden".
Június 13-án, hihetetlen, hogy immár 7 hónapja és 1 hete, váltunk nagycsaláddá. Nagyjából voltak fogalmaink arról, hogy mi vár ránk, hiszen egyrészt mindketten nagycsaládból jövünk, másrészt vannak még ilyen elvetemült barátaink, rokonaink, akiktől példát vehettünk, sokszor testközelből is megélve, mit is jelent ez. Persze látogatóban lenni, illetve sok-sok évvel ezelőtti dolgokra visszaemlékezni kicsit más, mint megélni a mindennapokat, éjszakákat. Úgy tűnik a 4 gyermekünkből csak egynél volt olyan szerencsénk, hogy hagyott minket éjjel pihenni. Dénes volt az, aki persze kénytelen volt így tenni, különben kipurcantam volna, hiszen Piroskával kimaxoltuk az éjszakai élményeket. Szóval a fiúk sem alszanak... vagyis persze alszanak a maguk módján. Peti köztünk, Misó közvetlenül mellettem a rácsos ágyban, mert ő annyit pörög-forog álmában, hogy azt már képtelenség lenne kibírni egy ágyban. Az első hetekben Petivel kimondottan borzasztóan éltük meg az estéket, kb. 10-kor elkezdett bömbölni és nagyjából éjfélig tolta. Semmi nem nyugtatta meg, ideig-óráig elvolt a cicivel, aztán újrakezdte. Én ezt betudtam az adaptációs szorongásnak, vagy hogy nevezik ezt szépen. Szóval így kezdett alkalmazkodni a kinti léthez, és közben edzett minket is :-) Nagyon hamar előkerült a hordozókendő, ami nagyjából megváltást hozott. Akkor még picinyke albérletünkben laktunk, úgyhogy hosszú órákat töltöttünk vele a konyhában, a kicsi konyhaablakon beszűrődő friss levegővel, és a kinti zajokkal néha sikerült lenyugtatni. És akkor menetrendszerint felébredt Misóka... sokszor ébredtem arra hajnal kettő és három között, hogy ülök velük az ágyon, valószínűleg már rég elaludtak szopi közben... és akkor ahelyett, hogy gyorsan viszatettem volna őket a helyükre, elkezdtem hallgatni a szuszogásukat, és gyönyörködtem bennük. Az első hetekben egyszerűen alig bírtam felfogni, hogy igen valóban itt vannak, egészségesek, szépek, minden rendben, valóra vált az álmom. Aztán belerázódtunk. Piró és Dénes is hozzászoktak, hogy ők most már nagytesók, sokszor szinte egész nap rajtam lógtak a kicsik. Nem mondom, hogy nem esett nekik rosszul, főleg Dini élte meg a trónfosztottságot, hiszen 9 év ide vagy oda, eddig mégiscsak ő volt anya pici fia. Szóval voltak surlódások, veszekedések, sírások és persze volt/van sok-sok szeretet. Mindenkiben mindenki iránt. Bármi történik is, mindig találunk utat, módot a megbeszélésre, kibékülésre, mindenkinek kell jusson puszi és ölelés, és beszélgetés, hiszen kamaszodnak is, most ez éppoly fontos, mint az, hogy itt van ez a két kis prüntyi.
Közben költöztünk ismét, kicsiny albérletünket szeptember elején sikerült végre lecserélnünk, és igazán otthonosan érezzük magunkat itt a nagytarcsai Öregszőlő-hegyen. Mindenkinek van külön zuga, és van egy nyugiszoba is :-) éppen itt írok, miközben alszanak mögöttem. Kedvenc helyünk kétségtelenül a nappali-étkező-konyha, ahol eddig a járóka uralta a teret, de a hétvégén lecseréltük egy babakarámra. Mert bizony az ikrek bármennyire is kicsik, nőnek és fejlődnek, hála Istennek kicsit sincsenek lemaradva semmiben, sőt! Koraszülöttségük miatt havonta, kéthavonta kell mennünk fejlődésneurológiai vizsgálatra, ahol Felkai doktornő és a konduktor néni mindig el vannak ájulva a mi ügyes picikéinktől. Peti pontosan az 5. hónapos "szülinapján" fordult hátról hasra, Misóka egy héttel "lemaradva" követte bátyját. Most már kúsznak, és négykézláb hintáznak, lassan alakul a mászás. Ezért nagyon jól jön a padlófűtés. Időnként összeütközésbe kerülnek, Misóka ennek nem mindig örül. Legújabb szokása, hogy sikoltozik: sikít örömében, sikít, ha tele a pelusa, sikít, ha Peti túl közel megy hozzá vagy elveszi a játékát, cumiját. Néha frászt kapunk tőle, de valójában alkalmazkodik a kicsit sem csendes családjához :-) talán kinövi, addig van egy saját házi éjfúriánk :-)
Folyamatosan változnak, de Peti nagyon hasonlít a nagytesóira. Elsőre Piroskát látjuk benne, aztán ha jobban megnézzük a vonásait egyesével, akkor Dénest. Egyedi tulajdonsága a felül elálló fülecskéje, ezt a fényképek tanúsága alapján Keszei dédapjától örökölte. Misóka határozott szemöldöke miatt, első ránézésre mindenki azt mondja: "tiszta Apja!" Ám a szögletes arcocska és a széles mosoly inkább tőlem való. Hajuk is lesz, bár nagyon-nagyon-nagyon lassan növesztik, az látható, hogy egyikük sem lesz szőke herceg, mint ahogyan a kék szememet sem örökölte a négyből egy gyermekünk sem.
Szóval ezt a bejegyzést több, mint egy hete írom. A rohamos mozgásfejlődéssel egyenes arányban borzasztóak az éjszakáink. Misó néha 8 alkalommal is ébred, néha sír, néha pár korty tej után visszaalszik. Sokszor dobálja magát és "mászik" álmában... Petinél elkezdődött a szeprációs szorongás, hiába vagyok ott mellette, sírva keres álmában. Néha elég, ha átlölelem, de többnyire csak az anyatejci nyugtatja meg. Az elmúlt 8-10 napban nem volt olyan éjszaka, amikor 2 óránál többet tudtam volna egyben aludni... ez van, majd elmúlik, tudom... de addig is kérlek, ne kérdezd meg, milyen volt az éjszaka. Látni fogod rajtam, ha találkozunk. Adj egy bögre kávét sok tejjel, cukor nélkül és pár percig hagyj csendben maradnom. Köszi! Tsók! Anyu 😍