Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2012

Relatív

Igen, tudom régi megállapítás, de tényleg így van. Hogy mindent lehet több szempontból nézni, sőt kell is. Éjszakai "portyázásaimon" sok idő jut gondolkodásra. Ha úgy vesszük az is relatív, hogy mi a jó nekünk: Dini csak egyszer ébred, de akkor másfél óra szopi-ringatás-éneklés-simi-alvás, vagy kétszer-háromszor, de akkor tíz perc szopi után alszik, mint a tök, a következő három órában... Aztán olyan is volt már hetekig, hogy aludt estétől-reggelig egyfolytában, én meg nézegettem, nem beteg-e. A vasárnapi mise óta mégis megpróbálom úgy csinálni, ahogy kedvenc lelkipásztorunk mondta. Azt az időt, ami adatik bármire is, megpróbálom okosan, "megszentelve" kihasználni. Így aztán mostanában nem rohanok séta közben, hiszen sétálunk, az ebéddel sem kapkodok, mert utána mindig csak egy követ éreztem a gyomromban, és egy óra múlva ismét éhes voltam. A heti netezést minimalizálom, és a tv-t is próbálom a lehető legkevesebbszer bekapcsolni, mert akkor mindig úgy marad. Helyet

Dinike ebédel

Háromnapos

Dini napra pontosan ugyanannyi idősen produkálta a háromnapos lázat, mint Piroska. Pontosan 13 hónapos volt, amikor kezdődött, és 13 hónapos és 3 napos, amikor kipöttyösödött. Az elején persze megijedtünk, főleg, hogy neki magasabbra szökött és szinte csillapíthatatlan volt a láza. Volt már minden benne: kúp, gyógyszer, aztán jött a hűtőfürdő és a priznic is. Éjszakánként aludt, mint a bunda, de én persze óránként járkáltam át, megnézni, jól van-e. Kifáradtam ebben a betegségben. Most már jól van, csak annyi "rosszaságot" tanul el a nővérétől, hogy most meg ebben fáradok ki. És mivel kaptam egy nagyon jó könyvet karácsonyra, ilyenkor inkább azt olvasom. Bocs ha ritkán jövök beszámolni. Nagyon sok olvasnivalóm van végre!

BÚÉK

Kép
Ez egy karácsonyi kép, ezzel kívánunk mindenkinek boldog új esztendőt!