2010. május 20., csütörtök

Én mindig is tudtam

Amikor még csak vágytunk rá, és tervezgettük, hogy szülők leszünk, a barátainknál pedig sorra jöttek a gyerekek. Mi pedig,"néhány "depis" időszakomat leszámítva, mentünk hozzájuk rendületlenül. Pesztrálni, játszani, segíteni, szóval babázni.
És akkor, ahogy láttam, hogy Szil lekuporodik az aprónép közé, és legózik, autózik, babakonyhában főtt finomságokat kóstolgat, birkózik, lovacskáztat, focizik és persze néha huncutságokat tanít. Szóval én már akkor láttam, hogy ő jó Apa lesz. És vártam, nagyon vártam, hogy a sajátunkkal is átéljük ezeket a perceket.
Most pedig itt van a mi kis tündérkénk, akivel fülig szerelmesek egymásba. Megjön a munkából, benéz a nappaliba, és Pirinkó visítva nevet rá, és legszívesebben rögtön a nyakába ugrana. Ő pedig leveszi a cipőjét, és már repíti is a magasba. Visítás, kacagás, és a móka egészen lefekvésig folytatódik.
Én pedig egészen elérzékenyülök, és legszívesebben összecsókolnám mindkettőjüket. Néha meg is teszem.

2010. május 18., kedd

A lábam

Már egészen jól van. Itthon remekül elboldogulok, de azért egy darabig még könnyítek magamon, és most rendelem az ebédet, Pirinkó pedig bébiételt eszik. Jó, hogy anyukám itt volt a múlt héten, így valóban tudtam pihenni, és ez nagyon sokat javított az állapotomon.
Pirinkó egy kisangyal, a nap nagy részében remekül elvan a földön a játékaival, persze ott ülök mellette és építem a tornyokat, amiket ő szorgosan döntöget.

Esős hétvége a Gemencben

Mivel még sosem voltam az országnak eme csücskében, a 10. házassági évfordulónk alkalmából beterveztünk egy hosszú hétvégét Szekszárd környékén. Az utazásokat nálunk a családfő (Szil) tervezi, ezért ki is nézett egy tündéri kis házikót a gemenci erdő szélén, a Duna partján. Bár az időjárás-előrejelzések semmi jóval nem kecsegtettek, és a lábam sem 100%-os még, azért mégis elindultunk péntek délelőtt. Amint elhagytuk Budapestet, kezdett kiderülni az ég, így aztán a tervezett kerülő útvonalon mentünk, és megnéztük a dégi kastélyt és az ozorai várat. Mivel Pirinkó békésen szundikált az út nagy részében nem is volt semmi gond, a "kis" kitérők után délután 5 körül megérkeztünk a Sió-zsilip kapujához, majd kisebb kalandozások útján megtaláltuk a szállásadónkat is. Mindehhez hozzátartozik, hogy itt alig van térerő, ezért meglehetősen nehézkesen tudott minket útbaigazítani. Sebaj! Szerencsésen landoltunk, a ház valóban tündéri volt, a tulajdonos nemkülönben, hiszen már előre befűtött nekünk, tudván, hogy kisbabával érkezünk. Miután Pirinkót gyorsan megtömtük, elindultunk Szekszárdra, hogy mi is jóllakhassunk. Útközben akkora zápor zúdult ránk, hogy lépésben tudtunk csak haladni, az ablaktörlő használata pedig eredménytelennek bizonyult, úgyhogy csak mentünk az autó orra után. Mire beértünk a városba, elállt az eső. Gyors terepszemle és parkolóhely keresés után betértünk egy vendéglőbe, ami mint később kiderült igen jó választásnak bizonyult. Bár az ételre nem keveset kellett várni, Pirinkó szerencsére türelmes volt (még a pincér is megdicsérte), és szépen kivárta, amíg mindent eltüntettünk a tányérunkról. Hazatérve mindhárman mély álomba zuhantunk, amiből csak az éjszakai égzengés ébresztett fel minket. Hajjaj! Mi lesz a holnapi városnézéssel, kirándulással. Kora reggel viszonylag jó idő volt, bár ezt csak Sziltől tudjuk, aki elment felderíteni a terepet, amíg mi szundikáltunk. Megnézte a Szent László hidat, ami gyalog nagyon közel volt hozzánk. Visszafelé útján azonban ismét leszakadt az ég, így bőrig ázott szegényke. Mi is felébredtünk, lebotorkáltunk a konyhába, hozzábújtunk a még langyos cserépkályhához és néztük az esőt. És csak néztük és néztük, és néztük, ugyanis egész nap esett. Pirinkót szerencsére nem viselte meg annyira, mint minket. Persze, hiszen egész nap vele foglalkoztunk. Mivel semmi ehető nem volt már nálunk, leszámítva néhány bébiételt, kénytelenek voltunk ismét bemenni Szekszárdra a teszkóba. Az eső pedig csak szakadt, így miután felpakoltunk néhány napi hideg-meleg élelmet, visszamentünk a jó kis cserépkályhánkhoz. Este aztán ismét kibátorkodtunk, és autóval is megnéztük a hidat. Amikor visszaértünk a házhoz, meglepetés várt minket, kedves szállásadónk leírhatatlanul finom gombapaprikást készített, amiből hozott egy adagot nekünk is. Miután leöblítettük egy kis szekszárdi borral, ismét mély álomba szenderültünk.
Szombat éjjel még az előzőnél is nagyobb vihar volt, így vasárnap délelőtt hazafelé vettük az irányt. Mivel sem Szekszárdot, sem a gemenci erdőt nem sikerült felderítenünk, mindenképpen vissza kell még ide térnünk!
A fent leírtak miatt sajnos nem tudok csodás fényképeket sem mellékelni.

Ui.: Találtam egy használható képet. Kilátás a teraszról.

2010. május 6., csütörtök

Megütöttem a bokámat

Sajnos nem átvitt értelemben. Tegnapelőtt vittem le Pirinkót sétálni, jött velünk apósom is. Az utolsó két lépcsőfokon rosszul léptem, és alám fordult a bokám. Hallottam egy nagy reccsenést és persze iszonyúan fájt. Még jó, hogy nem estem el, mert akkor Pirinkónak is baja lett volna. Így nagy nehezen visszamentünk a lakásba, és felforgattuk néhány ember életét.
A legrosszabbkor történt az egész, a nagyszülők ugyanis éppen aznap repültek Dublinba a másik fiukhoz. Így aztán gyorsan meg kellett szervezni az én kórházba szállításomat, az ő reptérre fuvarozásukat, és Pirinkó felügyeletét. Nem volt egyszerű, de végül minden megoldódott.
Én kaptam egy csinos bokarögzítőt, mivel "csak" szalaghúzódásom lett. Hat hétig kell ezt a kényelmes kis csizmát viselnem. Lehetőleg sokat kell pihennem, feküdnöm, úgyhogy most minden napra jön valaki segíteni. Pirinkó jól viseli, csak nem érti miért járok ilyen mókásan, és persze miért nem érek oda azonnal, ha ő "szólít".
Pedig már éppen elterveztem, hogy a héten visszaszoktatom a kiságyába, de most valahogy úgy érzem, nem esne olyan jól "kiugrani" az ágyamból az éjszaka közepén.