Én mindig is tudtam

Amikor még csak vágytunk rá, és tervezgettük, hogy szülők leszünk, a barátainknál pedig sorra jöttek a gyerekek. Mi pedig,"néhány "depis" időszakomat leszámítva, mentünk hozzájuk rendületlenül. Pesztrálni, játszani, segíteni, szóval babázni.
És akkor, ahogy láttam, hogy Szil lekuporodik az aprónép közé, és legózik, autózik, babakonyhában főtt finomságokat kóstolgat, birkózik, lovacskáztat, focizik és persze néha huncutságokat tanít. Szóval én már akkor láttam, hogy ő jó Apa lesz. És vártam, nagyon vártam, hogy a sajátunkkal is átéljük ezeket a perceket.
Most pedig itt van a mi kis tündérkénk, akivel fülig szerelmesek egymásba. Megjön a munkából, benéz a nappaliba, és Pirinkó visítva nevet rá, és legszívesebben rögtön a nyakába ugrana. Ő pedig leveszi a cipőjét, és már repíti is a magasba. Visítás, kacagás, és a móka egészen lefekvésig folytatódik.
Én pedig egészen elérzékenyülök, és legszívesebben összecsókolnám mindkettőjüket. Néha meg is teszem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kiköltöztettük

Eltelt egy év?