Maricka családja

Igen, még mindig szoptatom, igen, még mindig felébred éjszakánként, de már nem vagyok ki emiatt. És addig fog szopizni, míg ki nem növi a tejérzékenységet, de kétéves koráig biztosan. És igen, még mindig "cipelem" a hátamon, de egyáltalán nem tűnik fárasztónak, pedig már majdnem 12 kiló! A télen mindkét gyerekem iszonyat sokat zabált, szinte egyfolytában esznek, én meg egyfolytában főzök-mosok-mosogatok-takarítok. Szóval nagyon jól van kitalálva ez a csatos hordozó, amit Babbinkának hívnak. Nagyon kényelmes, jól eloszlatja a súlyt, a gerincre kevésbé terhel, inkább vállra, és ez nekem nagyon fontos, lumbágóm lévén. És Dinike nagyon jól elvan a hátamon, mindaddig míg viszonylag egyenletes tempóban sétálunk, netán motoros Piroska után rohanunk. De ha megállunk bogarászni, kavicsozni stb. akkor azt már kevésbé jól tűri, és hát ő is kétlábú már, szóval szeretne néha rohangászni, vagy csak sétálgatni. Persze leteszem néha őt is, de csak ha már biztos távolságban vagyunk az otthonu...

Hordozom. Hordoztam 9 hónapig a testemben, természetesnek tekintem, hogy igényli a testkontaktus, így most is hordozom, csak már kívül. Szerintem annyira egyértelmű. A kultúránk tele van ringató- és altató dalokkal, ölbéli játékokkal. Miért akarjuk hát rácsok közé kényszeríteni azt a kis lényt, aki majomszeretettel csimpaszkodik rajtunk? Van Nandu kendőnk, amit Orsiéktól örököltünk, és van egy Tündérputtonyunk, aminek a színét mi választhattuk. Mindkettőt nagyon szeretjük. A kendő olyan rusztikus, és sokféleképpen variálható. A mei-tai pedig roppant praktikus, kis helyen elfér, és Macnak is tetszik. Pirinkó pedig imádja mindkettőt, meglátja, hogy kötözöm magamra és már örül. Megkérdezem tőle, hogy jön-e a zsebibe, ő pedig szinte repül hozzám. Van, hogy nyűgös és nem tud az ágyában aludni, van amikor egyszerűen csak igényli, hogy ölben legyen és van, amikor nekem kényelmesebb pl. vásárlásnál vagy tömegközlekedésen. Tegnap voltunk tanfolyamon is, így most már csípőn és háton is merem hor...