Maricka családja

Hirtelen szakadt vége és nem úgy, ahogy terveztem. Azt gondoltam húzzuk még néhány hétig, hónapig, legalább addig, amíg már nem kell hajnalban kelni. De nem így történt. Pirinkónak kijött a harmadik fogacskája, a bal felső kettes, és ezzel egyidőben elkezdett iszonyúan harapni. Persze nemcsak a cicimet, mindent, amit ér. A kezünket, a vállunkat, bármit, ami a kezébe akad. Az rendben van, hogy adok neki hűtött rágókát, fakanalat, kemény dolgokat, de az, hogy milliószor elmondtam neki, hogy ne harapjon meg szopizás közben, mégis csinálja. Na ezt nem bírtam. Tudom, hogy vannak babák, akik nem csinálják, és szopiznak akár hároméves korukig is. És tudom, hogy vannak anyák, akik tűrik a harapdálást. Lehet rám köveket dobálni, én nem bírom. Egyébként amióta néhányszor "összevesztünk" Pirinkóval emiatt, már nem is kell neki a cici. Kiköpi vagy elfordul tőle. Éhenhalni nem fog, hiszen egyébként jó étvágya van, és kevés kivétellel minden főzeléket és gyümölcsöt megeszik. Most még fejek...

Csak magadhoz húzod az éhesen tátogó gyermeket, és már ömlik is a szájába az édes lé. Mindketten megkönnyebbültök békésen összebújva a kanapén. Ő elalszik, Te pedig mosolyogsz, és hálát adsz minden pillanatért, amit vele tölthetsz. Igen, ilyen egyszerű és csodás dolog a szoptatás. DE. Sajnos néha mégis nagyon nehéz. Mert ő az első gyermeked, és időnként elbizonytalanodsz. Megszületése után néhány perccel rögtön szoptatni kezdtem Pirinkót, és ő nagyon ügyes volt. Pár napig "csak" előtejem volt, de ez tökéletesen elég volt neki. Aztán megindult a tej, és én nagyon boldog voltam, még akkor is, ha annyira fájt, hogy a karomat alig bírtam felemelni. Sosem voltam egy "csecses-begyes" menyecske, de mindig is szoptatni akartam a gyermekem, és tisztában voltam azzal, hogy nem a mell méretén múlik, mennyi teje van az embernek. Mindenféle példákat láttam korábban: nagymellű egyáltalán nem szoptató, és kismellű 3 évig szoptató anyákat is. Amikor hazajöttünk a kórházból Pi...