2011. augusztus 6., szombat

Nem volt kedvem hozzá

Már majdnem két hete itthon vagyunk, de nem volt kedvem írni. Igazából nem volt jó a "nyaralás". Mert a nyaralás vagy Apával kettesben, vagy családosan az igazi, de Apa nélkül sehogy sem jó, pláne ilyen hosszú ideig. Nem is tudom hogy bírják azok az anyukák, akiknek a férje külföldön dolgozik hosszabb-rövidebb ideig. Mert jó-jó a mamival, nem kellett főznöm, folyton ugrálnom a gyerekek után, de hát ez mégsem nyaralás volt. A nyár viszont rohamléptekkel szalad, Apa szabija fogyóban, így most a hétvégéket igyekszünk eseménydúsan tölteni.
Dini egyébként a nyaralás első napján felült, aztán pár nappal később felállt, és már tökéletesen mászik négykézláb. Így legalább a bukások csökkentek, mert a kaját azt továbbra is követeli: 200 ml főzelék neki smafu, utána cici, vagy legalább egy kis gyümölcs kell. Négy foga jön egyszerre, ettől iszonyúan szenved, és szenvedtem én is, míg el nem fogadtam, hogy ez van, vége az éjszakai alvásoknak, ébredünk kétszer-háromszor, de cici és alvás, így max. 10-15 percet töltünk ébren, félálomban. Még mindig jobb, mintha órákig sírna szegényem, mert sem a fájdalomcsillapító, sem a homeopátia, sem a dentinox nem olyan hatásos, mint egy kis anyával összebújás. Ó hogy fognak hiányozni ezek az összebújások egy-két, pláne tíz-tizenöt év múlva!
Piroska beszél-beszél és hisztizik-hisztizik, szóval éljük a dackorszakot. Biliről hallani sem akar. A maminál az volt az egyetlen előre lépés, hogy kiment a konyhára és ott pisilt, de csak a harmadik napon, két napig abszolút visszatartotta, és csak a pelenkába volt hajlandó. A kakit pedig csak és kizárólag pelusba, elbújva, egyedül. Mindent ért, és ezek szerint szabályozni is tudja már, de nem hajlandó, én pedig nem akarom erőltetni. Egyszer.kétszer egyébként kérte már itthon a bilit, de nem tudja kivárni, amíg termel is bele, magyarán nem képes annyit egy helyben ülni. Ma az egyik kislányt látta a játszótér mellett a fűbe pisilni, ő is kikéredzkedett, de persze nem pisilt.
Tud viszont pohárból inni. Egyik délután nem volt időm a kistáljába átkanalazni a joghurtját, és csak úgy a pohárban adtam oda neki egy kiskanállal, de ő fogta és megitta a pohárból. Azóta itthon a vizet is pohárból kínálom neki, és most már megtanulta, hogy azzal meg kell állni, vagy leülni, és úgy meginni.
És néhány kép az életünk elmúlt hónapjáról:

Bringázás Apával:



Egy kis kirándulás:



A Lázbérci víztározónál:



Játék, móka, kacagás:



A Dunánál:



Vácon:



Hű, de érdekeset olvasol Apa:



Együtt pancsiztak a Maminál: