Dinikéről

Igen, még mindig szoptatom, igen, még mindig felébred éjszakánként, de már nem vagyok ki emiatt. És addig fog szopizni, míg ki nem növi a tejérzékenységet, de kétéves koráig biztosan.
És igen, még mindig "cipelem" a hátamon, de egyáltalán nem tűnik fárasztónak, pedig már majdnem 12 kiló! A télen mindkét gyerekem iszonyat sokat zabált, szinte egyfolytában esznek, én meg egyfolytában főzök-mosok-mosogatok-takarítok.
Szóval nagyon jól van kitalálva ez a csatos hordozó, amit Babbinkának hívnak. Nagyon kényelmes, jól eloszlatja a súlyt, a gerincre kevésbé terhel, inkább vállra, és ez nekem nagyon fontos, lumbágóm lévén. És Dinike nagyon jól elvan a hátamon, mindaddig míg viszonylag egyenletes tempóban sétálunk, netán motoros Piroska után rohanunk. De ha megállunk bogarászni, kavicsozni stb. akkor azt már kevésbé jól tűri, és hát ő is kétlábú már, szóval szeretne néha rohangászni, vagy csak sétálgatni. Persze leteszem néha őt is, de csak ha már biztos távolságban vagyunk az otthonunktól, és tudom, hogy Piroska már biztosan hazafelé akar menni. Nem tudom mások hogyan oldják meg a két gyerek kétfelé szalad problémát, de van egy sejtésem, hogy sehogy. Inkább a kisebbiket becsatolják szépen a babakocsiba. Igen ám, de Dinóm nemcsak a babakocsit utálja, hanem az autósülést és az etetőszéket is (ha már/még nem kap enni), és bármit, amibe bekötözik, és nem mozoghat, kivéve a "hátizsákot". És nekem épp elég a bejövetele miatti hiszti, amikor is az zeng a lépcsőház, és az előszobában toporzékol, és hason fekve őrjöng, míg le nem vetkőzünk, és nem nyomok a kezébe valami ennivalót. Szóval igen cipelem, míg bírom, és egész jót túráztunk a nagy hóban, és alig várjuk a tavaszt, hogy mehessünk minél többet a kis puttonyainkkal. Bár az igaz, hogy jó lenne még egy sherpa a hátizsákoknak és a fényképezőgépnek :-)

Amikor befagyott a Duna:


Egy izgalmas szakasz után a Remete-szurdok felett:


Voltunk szemészeten, még mindig rövidlátó, de a szemészorvos biztatott, mikor látta hogy nagyon letörtem. Kinőheti, még van másfél évünk, aztán ha szemüveges lesz az sem tragédia, lévén mindkét szülője az. Bár engem sokmindenben korlátozott, pl. ezért választottam fő sportomnak az atlétikát, és nem a kosárlabdát. Szóval jó lenne, ha nem nézne tv-t... Miközben ha megkaparintja a távnyomit, rögtön odafordítja a készülék felé és kijelenti, hogy "Me", vagyis most mesét szeretne nézni :-) Remélem tartósan jó idő lesz most már, és minél kevesebbet leszünk a lakásban.
Gasztroenterológián is jártunk. A doktorbácsi alaposan kikérdezett, de egyébként rendben találta Dinit. Ő is nyugtatott, hogy mit aggódom, mikor hoznak hozzá 7-8 kilós egyéveseket is. Dini az ő mérései szerint 11,75 kg és 84 centi volt, vagyis jócskán nőtt két hónap alatt.
Beutalt vérvételre, ami úgy sem fogja kimutatni az allergiát, mivel jópár hónapja diétázunk. A diétát tartanunk kell, aztán 2 évesen majd csinálnak egy tejterhelést.
A vérvétel volt a rémálmom, el nem tudtam képzelni, hogy fog ez menni az én örökmozgó, lefogást nem tűrő kisfiammal. A Madarász u-i gyermekkórház laborjába kellett mennünk, ahol akkorát csalódtam! De pozitívan :-))) Egy tüneményes laboráns veszi a vért a gyerekektől, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy minél kevésbé okozzon fájdalmat. Legalább 5 percig csak énekelgetett, magyarázott, mesélt Dinikének, közben vénát keresett, aztán hívott segítséget a lefogáshoz, és kb. fél perc alatt levette a 3 cső vért. Persze amikor megszúrták sírt picit, de mire kimentünk már felszáradtak a könnyei, és az én szívemről legurult az a hatalmas kő.