Pirinkó és az alvás

Most alszik. Édesen durmol a babakocsiban, természetesen a hasán fekve, mint mindig. No de éjjel!?
Általában 1/2 9 - 9 körül fürdetjük, aztán kap vacsorát és alvás. Ő ezt sajnos nem mindig gondolja így, pedig igyekszünk kellőképpen lefárasztani estére. Evés közben szépen be is ájul, de mire betenném az ágyába kipattannak a szemei, és mintha reggel lenne elkezd vigyorogni és dumálni. Ekkor elkezdődik az altatási ceremónia. Beteszem az ágyába, szájába a cumit, simizem a fejét, énekelek, mesélek és tömködöm vissza a cumiját. Látom, hogy fáradt és szépen megkérem, hogy csukja be a szemét, és aludjon. Néha szerencsénk van, és 10 perc után elalszik, néha nincs és ringatnom kell még vagy 20-30 percig. Néha pedig nagyon-nagyon szerencsétlenek vagyunk és 1/2 1-ig tart a hacacáré. Ilyenkor persze már olyan fáradt, hogy csak üvölteni tud. Illetve néhány percig nevetgél, játszik, majd üvöltés.
Most fogjuk a fogzásra? Lehet. Néhány hete mindenhonnan nyál folyik belőle, és csak a rágható játékok érdeklik: rágókák, kemény csörgők és az ujjak, a sajátjai és a mieink, de már nem szopizza, hanem rágja azokat is. Próbálok neki chamomillát adni, néha hat, néha fabatkát sem ér. Tegnap éjjel például semmi nem használt. Már mindhárman a végkimerültség határán álltunk, Mac bejött érte, és sikerült elaltatnia a babakocsiban. Aztán kicsempésztük, és aludt szépen reggel hatig.

Megjegyzések

  1. Szia Marica! Fogzásra van egy fájdalomcsillapítós patikai kence, aftárai s azt kapta Leila, zsibbasztja az ínyt, írasd fel. Azt esti ceremónia meg nem működik úgy, hogy csak leteszed, cumi takaró és kész? Márkó volt olyan, hogy minél jobban akartam altatni annál kevésbé volt hajlandó, végül 10 hónaposan közöttünk kötött ki és ott aludt simán. Nem lehet, hogy Pirinkó az altatási ceremóniát azzal köti össze, hogy akkor én most mindjárt egyedül maradok?... Ha hozzábújsz és úgy alszik el, nem tudod betenni az ágyába? Tudom, hogy helyesen akarjátok csinálni, nem "elrontani a gyereket" de így három fáradt ember van , amúgy meg lehet, hogy még aludnátok is :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kiköltöztettük

Eltelt egy év?