Maricka családja

Vannak azért ilyenek is. Gólöröm: Kis haramiám: Aki már állni is tud:

Talán az elválasztás utáni hormonális változások, talán az eddig totálisan eredménytelen fogyókúrám okozta, hogy az elmúlt napokban irtóra rossz kedvem volt. Napközben még csak elvoltam valahogy, lekötött a sok tennivaló, no és persze örökmozgó kislányom. De ahogy Szil hazaért, teljesen meghülyültem. Semmi nem volt jól, pedig még vásárolni is elmentem egyedül, és vettem egy csomó ruhát, és lecseréltem végre a szoptatós-melltartókat is. Tegnap este teljesen kiborultam, de valószínűleg a sírás "kimosta" a rosszat. Most már csak azt várom, hogy jó idő legyen végre, és fel is vehessem az új szerzeményeket. Ja, és a fogyókúrát csak azért sem adom fel. Még kevesebb szénhidrát, még több mozgás, csak elfogy végre ez a ronda pocak.

Délelőtt 10 és 11 között elintéztük a szükséges bevásárlást. Amikor hazaértünk Pirinkó teste olyan forró volt, hogy gyorsan csináltam neki egy langyos fürdővizet, és félórán keresztül pancsizhatott. Nagyon élvezte. Azóta ki sem mozdultunk a lakásból, és szerintem estig nem is fogunk. Úgyis mindjárt kezdődik a meccs! Az én nagy zabálós lányom pedig alig evett ma valamit, viszont egyfolytában iszik. Nyilván tudja mire van szüksége, így nem aggasztom magam. Én is csak meggyet eszem. Várjuk Apát, akinek ma van a 35. szülinapja. Isten éltessen sokáig!!!

Kaptunk néhány hívatlan vendéget. Tudjátok. Azt a fajtát, aki hajnaltájt a füledbe duruzsol, és aztán jót lakmározik a véredből. Mac elkezdte őket "irtani" nagyokat csapkodott egy konyharuhával. Pirinkó még életében nem szórakozott ilyen jól, de azt hiszem mi sem. Annyira nevetett, mint még sosem, és sajnos én is. Azért sajnos, mert így nem tudtam megörökíteni ezt az igazán mókás estét.

A sóska finom. De. Csak és kizárólag akkor, ha anya a lábosból kanalazza a konyhában guggolva. Tegnap megpróbáltuk ebédre a sóskát, de nem ment. Gondoltam a következő etetésnél újra megpróbáljuk, hátha csak fáradt volt, és nem volt kedve kanalazni. Szépen megmelegítettem, kimertem a kistálba, de nem ment valami jól. Minden kanál után fintorgott és elfordította a fejét. Tátogatott ugyan a következőért, de utána mindig ez volt a reakció. Így aztán nem akartam erőltetni, kimentünk a konyhába, sóskástól, kistálastól, gyerekestől, hordozóstól, és nekiálltam tejpépet készíteni. A sóskát visszamertem a lábosba, de amíg melegedett a víz a tejpéphez, még tettem egy utolsó kísérletet, és adtam egy kiskanálnyit a lábosból. Pirinkó arcán leírhatatlan öröm tükröződött, hogy ő most milyen különleges hamit kap ebből a csillogó izéből. Így aztán a konyhában guggolva szépen bekanalaztam neki az összes sóskát..

Ezt vártam tavaly szeptember óta. Igaz, hogy a telet is szeretem, de most bőven kijutott belőle. Az előző hónapok undorító esőiből viszont már nagyon-nagyon elegem volt. Most jó meleg van. Pirinkó egy szál bodyban szuszog az ágyában, a pelenkák szépen röpködnek a lengedező szélben a kertben, én pedig köpködöm a meggymagot. Igaz, hogy az eddigi időjárás miatt kevés és drága idén a gyümölcs, de ennyi azért még belefér. Ha még melegebb lesz, veszünk Pirinkónak egy kis, felfújhatós medencét, és abban fog(unk) hűsölni. Az a szerencse, hogy a nappalinkat beárnyékolja egy hatalmas vadgesztenyefa, így itt nagyon jó az idő. Sajna még egy hétig hordanom kell a bokarögzítőt, ami azzal jár, hogy csak edzőcipőt és nadrágot tudok felvenni. Mégis örülök a melegnek, kimostam az összes nyári ruhámat, és persze Pirinkónak is előszedtem a kollekciót. Annyira jó kis rucik vannak közte, csak sajnos van, ami már nem jó rá. Mert ő egy kis zabagép. Bár most kevesebbet eszik, és a mai sóska nem igazán nyerte m...

Hogy egy héthónapos tud toporzékolni? Komolyan mondom, ha állna már biztosan toporzékolna. Így, ha megakad valahol a mászásban (mert a gonosz szülei mindenféle furmányos módon elkerítik a tiltott dolgokat), lefekszik és kalimpál a lábaival, közben pedig felháborodottan kiabál, veszekszik. Legtöbbször csak nevetek rajta, néha pedig megrémülök. Mi lesz még itt?

Hirtelen szakadt vége és nem úgy, ahogy terveztem. Azt gondoltam húzzuk még néhány hétig, hónapig, legalább addig, amíg már nem kell hajnalban kelni. De nem így történt. Pirinkónak kijött a harmadik fogacskája, a bal felső kettes, és ezzel egyidőben elkezdett iszonyúan harapni. Persze nemcsak a cicimet, mindent, amit ér. A kezünket, a vállunkat, bármit, ami a kezébe akad. Az rendben van, hogy adok neki hűtött rágókát, fakanalat, kemény dolgokat, de az, hogy milliószor elmondtam neki, hogy ne harapjon meg szopizás közben, mégis csinálja. Na ezt nem bírtam. Tudom, hogy vannak babák, akik nem csinálják, és szopiznak akár hároméves korukig is. És tudom, hogy vannak anyák, akik tűrik a harapdálást. Lehet rám köveket dobálni, én nem bírom. Egyébként amióta néhányszor "összevesztünk" Pirinkóval emiatt, már nem is kell neki a cici. Kiköpi vagy elfordul tőle. Éhenhalni nem fog, hiszen egyébként jó étvágya van, és kevés kivétellel minden főzeléket és gyümölcsöt megeszik. Most még fejek...

Amikor a Belvárosban dolgoztam, mindig kimentem a Duna partra megnézni, ha jött az ár. Néha hétvégén elbringáztunk valamelyik hídhoz is, és néztük, ahogy dübörög a folyó, és visz magával mindent, ami az útjába kerül. Félelmetes volt. Most is az, pedig most csak a tévében látom. És látom, ahogy a Hernád, a Sajó és a Bódva házakat sodor el, életeket tesz tönkre. Szilt tegnap este berendelték, és sok társával együtt most ő is a Hernád mellett segít. Nem tudjuk meddig tart, reméljük most már hamarosan lenyugszanak a vizek, és valahogy helyrehozhatók azok a károk, amiket okoztak. Addig is imádkozom. Azokért, akiknek mindene odaveszett, hogy legyen erejük újrakezdeni, és azokért is, akik segítenek, akár kötelességből, akár önként teszik.