Az életünk

Már nincs egy hét sem, és az életünk gyökeresen megváltozik. Főleg hármunké, de azért Szilié is, ha én ténylegesen elkezdek dolgozni. Azért úgy néz ki, hogy én még kapok egy- másfél hónap szabit, ami alatt csak betanulni kell bejárnom. Ez azért nem jelent majd napi nyolc órát, és nem minden nap. Dinike hétfőtől bölcsis lesz. Nagy félelem van bennem, amit próbálok palástolni. Pedig szimpatikus a bölcsi, a vezető, a gondozónénik is, akik nem is nénik. Dinike a legfiatalabb csoportba kerül, fiatal gondozókhoz, csak egy-két idősebb gyerek lesz nála. Ott lesz a játszótéri pajtása, Dávid is. Minden nap elmondjuk együtt, hogy megy a bölcsibe, ő meg nevetve mondja az ő kis szótagnyelvén: "Di- mo- bö- Dá-"= Dini motorozik a bölcsiben Dáviddal. :-) Mert motor nélkül nem élet az élet mostanában Dinókának.
Pirkóval néha bemegyünk már az oviba. Ő nagyon jól elvan, csak ha ott vagyok nem fogad szót az óvónéninek. De ez úgyis csak annak szól, hogy ott vagyok én is, mert ha mással van, akkor nagyon jó kislány. Szóval az ovitól nem parázok annyira.
De hát más családok is túlélték, és nekem muszáj dolgoznom. Nemcsak magam miatt, hanem úgy hiszem a családnak is jobb lesz, ha nekem jobb. Márpedig nekem most kell valami agymunka, és az új munkaköröm kicsit kihívás is. Aztán meglátjuk mit mondok majd év végén, vagy egy év múlva... Beszámolok, ígérem.