Utolsó terhességem utolsó napjai, hetei

Régóta készülök erre a bejegyzésre, pontosan két hete. És így visszanézve nagyon hálás vagyok ezért a két hétért, mert bár a kórházban töltöttem, de a várttal ellentétben még mindig "egyben" a fiúkkal. Hogy az osztályvezető főorvos szavaival éljek: "Ezt a meccset megnyertük." Jelenleg a 36. hétben vagyok, egészen pontosan 35 hét + 2 napos a terhesség. A 33. héten voltam vizsgálaton az én szuperjófej doktornőmnél, aki akkor konstatálta, hogy a méhszájam 2 ujjnyira nyitva van. Mivel a babák súlya a becslések alapján 2500 gramm körül van, ami ugye azt jelenti, hogy ketten együtt legalább 5 kilósak az egyéb dolgok (placenták, magzatvizek) nélkül. Ez a teher pedig előidézheti a burok repedését és a szülés idő előtti beindulását. Ezért aztán 2 hete pénteken bebattyogtunk a klinikára, teljes felszereléssel. Megkaptam még egy adag tüdőérlelő szteroid injekciót, hogy ha valóban idő előtt jönnek, ez nagyon nagy támogatást jelent nekik. A májenzimjeim minimális emelkedést mutatnak a korábbihoz képest, a vérnyomásom és a cukrom stabil. Ezek pedig bíztatóak, és ami a legjobb, hogy mindkét fiú koponyavéggel helyezkedik el, így bizakodunk a természetes szülésben.
Két hete szombaton még kimenőt is kaptam, így asszisztálhattam otthon a bababútor összeszerelésben, elrendezésben. Barátainknak hála minden készen áll a fiúk fogadására. Természetesen Szilárd is remekül tartja a frontot, koordinálja Piroska és Dénes igencsak sűrűre alakult utolsó iskolai heteit. Nagyon büszke vagyok rájuk, remekül teljesítenek ebben a felborult, felbolydult helyzetben is. Ritkán tudnak bejönni hozzám, de nem is várom el tőlük, telefonon és skype-on beszélünk minden nap. Persze nagyon hiányoznak, és nem mondom, hogy nem szoktam sírdogálni, de hamarosan együtt leszünk. Sokat gondolok rá, hogy milyenek lesznek a fiúk, hogyan fog kialakulni a mi nagycsaládos életünk. Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy bármilyen nehézséget meg tudunk oldani. Hiszen azt már nagyon régóta tudom, hogy Szilárdnál jobb férjet és apukát nem találhattam volna, és még ha voltak is az eddigi életünkben komoly nehézségek, mindig sikerült megoldást találnunk, mindig kijöttünk a gödrökből. Most úgy érzem hegymenetben vagyunk. Persze nem egyszerű felkapaszkodni, de tapasztalt túrázóként tudjuk, hogy mennyire fantasztikus érzés csúcsra érni. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy jönnek az újabb akadályok, elbukhatunk, visszagurulhatunk, de az ember életében nemcsak egy csúcs van, és Mi Együtt nagyon sokat fogunk még meghódítani.
Ilyen gondolatok is kavarognak a fejemben, miközben telnek a napok itt a klinikán. Egy hatágyas szobában lakom, a szobatársak cserélődnek, ki hosszabb, ki rövidebb ideig élvezi a wellnesst. Sokan "csak" szülésindításra fekszenek be, de vannak persze valóban kezelést igénylő esetek, és sajnos tragédiák is. Próbálunk segíteni egymásnak, ha máshogy nem, legalább együtt sírunk, együtt nevetünk. A kórházi étrend kritikán aluli, de ezt is túléljük és örülünk az otthoni utánpótlásnak.
Volt három nagyon jófej szobatársam, kettő közülük már babázik, Melinda a kis Mirával holnap már haza is megy. Szandi Petikéje tegnap éjjel érkezett a 34. héten, és még kap egy kis légzéstámogatást, de 2600 gramm, és egyébként jól van. A harmadik Piroska volt, de az ő problémája rendeződött, és hazament, otthon növeszti a pocakjában a kis Lilit. Hála a digitális világnak tartjuk a kapcsolatot, Szandi tegnapi szülését is követhettük msn-en. Szóval alakulnak itt új barátságok is.
Az orvosomról akartam még írni. Ő dr. Szalóki Aliz, aki fiatal kora ellenére egy nagyon határozott és sokat tapasztalt szakember. Az első pillanattól kialakult köztünk a kölcsönös szimpátia és bizalom. Maximálisan támogat, én is bízom az ő döntéseiben, mindig elérhető, amint tud válaszol a kérdéseimre, és amikor itt van a klinikán, mindig meglátogat. Ő is nagyon szeretné, ha sikerülne szépen, természetes úton megszülni a fiúkat. Biztos vagyok benne, hogy csak a legszükségesebb esetben fog császármetszést alkalmazni.
Ő pünkösdi szülést tervezett nekem, úgyhogy kíváncsian várom az előttünk álló hétvégét. Egyelőre csak jóslófájásaim vannak, hol sűrűbben, hol ritkábban...
Meglátjuk. A következő bejegyzésem egészen biztosan a szülésről fog szólni. Az utolsó szülésemről 😉
És végül egy kép: utolsó napom otthon pocakkal 😊